Ugyan többet vártak tőle, 118 millió dolláros (33,6 milliárd forintos) hétvégi jegyárbevételével mégis könnyedén nyerte meg az észak-amerikai mozis hétvégét a Toy Story 4.
A készítők 130-140 millió dollárt vártak előzetesen. Sőt, a kritikák is elismerően fogadták az életre kelt játékokról szóló rajzfilm, a Toy Story negyedik epizódját – írta a Variety.

Az előző rész, a Toy Story 3. majdnem egy évtizede 110 millióval nyitott. A szerényebb debütálás ellenére a Toy Story 4-é a negyedik legjobb nyitó hétvége az animációk között A hihetetlen család 2 (182 millió), a Szenilla nyomában (135 millió) és a Harmadik Shrek (121 millió) mögött. A film ráadásul a harmadik idén, amelyik 100 millió dollár fölött nyitott, a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végjáték előzték meg. Mindhárom film a Disney stúdióiból került ki.
Végre bebizonyították, hogy minden Pixar-film összefügg – Videó
Az igazán nagy rajongók már számos rejtett üzenetet, easter egget fedeztek fel a gyártó animációs filmjeiben, egészen biztosan azonban senki nem tudta, hogy csak véletlenül láttunk például plüss-Némót a Szörny Rt. című filmben, vagy szándékosan vannak elrejtve a korábbi karakterek az új filmekben. Oh my spurs!
Messze lemaradva az elsőtől, 14 millióval nyitott, ezzel a toplista második helyezettje lett a United Artists Gyerekjáték című horrormozija.
A harmadik helyet szintén egy Disney-film, az Aladdin szerezte meg, ötödik hete fut az amerikai mozikban, ezen a hétvégén 12 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.