Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján

A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által vezetett tényleges tulajdonosi nyilvántartásból negyvenöt vizsgált magántőkealap közül tizenkettő, valamint kilenc alapkezelő adatai teljesen hiányoznak.

A civil szervezet által kikért alapok összesen mintegy ezerötszázmilliárd forintnyi közpénzt használnak fel, az adóhatóság pedig maga is megerősítette a megkeresésre, hogy a hiányzó társaságok tényleges tulajdonosai nem szerepelnek a rendszerben. Az Afad-törvény alapján a sajtó és a civil szervezetek nem férhetnek hozzá automatikusan a felülethez, így a betekintéshez előzetesen a Pénzügyminisztérium engedélyét kellett megszerezni a jogos érdek igazolásával. A nyilvántartásból kimaradt alapok között ráadásul felbukkant egy olyan konstrukció is, amely közvetlenül az MBH Bank és Mészáros Lőrinc üzleti birodalmához kapcsolódik.