A féknek fontos szerepe az is, hogy rögzítse az autót még abban az esetben is, ha nem teljesen sík területen parkol. Összességében tehát rengeteg minden múlik azon, hogy helyesen működjön egy négykerekű fékrendszere, ellenkező esetben az emberek testi épsége veszélybe kerülhet, de súlyos anyagi károk is keletkezhetnek.
Miként működik ez a biztonsági szempontból kiemelkedően fontos berendezés?
Manapság már csak olyan járműveket gyártanak, amelyeket hidraulikus fékrendszerrel vérteznek fel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fékezéshez nincs szükség mechanikus rudazatra. Azt a feladatot, amit korábban ez a szerkezet végzett el, az új rendszerekben már a fékfolyadék teszi, írja a Suzuki Alkatrészek Webáruház blogja.
Ahhoz, hogy egy mozgó autót meg lehessen állítani, továbbra is a sofőrnek kell rátaposnia a fékpedálra. Ilyen esetben a főfékhengeren nyomás keletkezik, ami a fékfolyadékon keresztül terheli a fékmunkahengert vagy a fékdugyattyút. Ennek következtében mozgásba kerül a féktárcsára feszülő fékbetét vagy a fékdobnak nyomott fékpofa.
A fékpedált minél intenzívebben nyomja a sofőr, annál rövidebb idő alatt lassul le egy jármű. A manapság használatos járművek túlnyomó többségében ilyen alapelven működő fékrendszer található.
Nem szabad félvállról venni a fékrendszer rendszeres karbantartását
Egy autót bizonyos időközönként szervizeltetni kell, ami azt jelenti, hogy alaposan át kell vizsgáltatni szakemberrel. Ezt semmiképp sem szabad elodázni, hiszen a rendszeresen karbantartott jármű hosszabb ideig képes alacsonyabb költségek mellett működni.
A fékrendszer alkatrészeinek minden esetben kifogástalan állapotban kell lennie és magas elvárásoknak kell megfelelniük. Bármelyik komponens meghibásodása negatív hatással lehet a fékezés biztonságára, ami komoly veszélyhelyzetek kialakulását eredményezheti. Az elhasználódott fékfolyadék vagy egy elkopott féktárcsa balesetveszélyes szituációba sodorhatja az autóban utazókat és persze másokat is.
Hibajelenségek, amelyeket nagyon komolyan kell venni
A sofőröknek figyelniük kell arra, hogy milyen visszajelzéseket észlelnek egy jármű vezetése közben. A puha vagy pulzáló fékpedál intő jel, mint ahogyan az is, ha rázkódik fékezés közben a kormány. Azt is ki kell vizsgáltatni, ha az autó esetleg félrehúz ilyenkor.
Mindezek olyan hibajelenségek, amelyek a fékrendszer súlyos hibáit jelzik. A fékezés hatékonyságára rossz hatással vannak, növelhetik a féktávolságot, és összességében veszélyessé teszik a közlekedést. Bármilyen meghibásodást észlelünk ennek kapcsán, mielőbb keressünk fel egy szervizt!
