Még nem is látható, de máris nagy sikert arat Joaquin Phoenix és Todd Phillips Joker filmje. A New York Times-nak adott interjúból viszont kiderült, hogy szörnyű volt a stábnak Phoenix-szel együtt dolgozni.
Az eddigi visszajelzések elég biztatóak Joaquin Phoenix és Todd Phillips Joker filmje kapcsán. Mint ismert, a Velencei Filmfesztiválon szerzett Arany Oroszlánja kiváló belépő lesz az Oscar-szezonra. A rendező azonban elárulta a New York Times-nak, hogy Phoenixnek volt némi aggálya a film egyes elemeivel kapcsolatban, de leginkább egy karaktert, Thomas Wayne-t illetően.
Az interjú során Phillips összefoglalta, miért gondolta úgy Phoenix, hogy nem kellene Bruce apját is beleírni a történetbe. Röviden az zavarta, hogy így szorosabbá vált a film viszonya a DC képregényeivel.
Joaquin nem igazán szerette kimondani Thomas Wayne nevét. Ha talán Arthur lett volna a film címe, könnyebb lett volna neki. Azonban szerintem idővel ő is belátta és elfogadta a karaktert
– nyilatkozta Todd Phillips.
Leáldozóban az európai filmdrámák? – A Joker kapta a fődíjat a Velencei Filmfesztiválon
A Marvel- és DC-képregényfilmek harca új állomáshoz érkezett. Todd Phillips új rendezése, a Joker ugyanis megnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. Sokan pedig már azt jósolják, hogy leáldoztak az európai filmdrámák. Meglepő módon a botrányba fulladt Roman Polanski kapta a zsűri nagydíját az An Officer and a Spy-ért.
Annyiban igazat lehet adni Phoenixnek, hogy az új eredettörténetnek sosem állt szándékában a DCEU szerves részévé válni. Ne feledjük, hogy elsősorban “Arthur Fleckről” szól a film! Márpedig Thomas Wayne halála kulcsfontosságú összetevője Batman karakterének – így Jokerének is. Az pedig már egy ideje tudható, hogy nem csak az apa, de Bruce Wayne is kapott egy apró szerepet a filmben, sőt, még Alfred is.
Megérkezett az új Joker utolsó előzetese és brutálisan marcangoló
Már nagyon várjuk a Joker-filmet Joaquin Phoenix a főszereplésével, de még mindig bő 1 hónapra vagyunk a bemutatótól. Addig is, be kell érnünk az előzetesekkel, amelynek legutolsó része a napokban érkezett meg. új joker film, todd phillips, robert de niro joker
Phoenix és Phillips a színész komoly súlyváltozásában sem tudtak először közös hangra jutni. A rendező leadott, a színész viszont felszedett kilókkal képzelte el Jokert.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Én úgy hiszem, túlsúlyosnak kellett volna lennie, Phillips viszont azt mondta, maradjunk az eredeti, vékony figuránál[/perfectpullquote]
– mondta Phoenix. Vágyát azzal indokolta, hogy már korábbi szerepeinél sem bírta a fogyókúrát. Nos, lehet, hogy egy kövér bohóc is kellőképp sokkoló lett volna.
Épphogy már látható Joaquin Phenix Jokerje, de máris a folytatását tervezik
Lehetséges, hogy Joaquin Phoenix további Joker-filmekben is szerepelhet, amennyiben az első film sikeres lesz. A történetben Phoenix az 1970-es évek Gotham City-jében egy feltörekvő komikust játszik, aki végül Joker ré válik. Az író-rendező, Todd Phillips filmje szinte semmiben sem kapcsolódik a képregény világához. A karakterközpontú alkotás a DC-antihős köré épül, amelyből akár egy önálló franchise is válhat.
Phoenix és Phillips a forgatási nehézségekről is beszéltek. A főszereplő ugyanis olykor szó nélkül fogta magát és kisétált egy jelenet kellős közepén. Ilyenkor persze a többi színész nem igazán értette, mi is történik. Phillips szerint sokan magukban keresték ezekben a helyzetekben a hibát, azon kezdtek el agyalni, vajon mit rontottak el, ami így felhúzta Phoenixet.
Ezzel szemben viszont a valóság az volt, hogy a címszereplő saját játékát nem tartotta a szóban forgó esetekben elég meggyőzőnek, ezért ment el inkább sétálni. Ezt követően persze kivétel nélkül mindig vissza is tért, és végül leforgatták az adott jeleneteket.
Nyilván nem túlzottan egyszerű feladat így levezényelni a teljes forgatást, de Phillips úgy gondolta, hogy mindenképpen szükség volt ezekre a kis sétákra a siker elérésének érdekében.
Robert De Nirót és Al Pacinót megfiatalították a felújított The Irishmanben
A Netflix gyártásában 125 millió dolláros költségvetéssel készült, eredeti történeten alapuló filmet Frank Sheeran ( Robert de Niro) szakszervezeti tisztviselő és állítólagos bérgyilkos valamint Jimmy Hoffa, a fuvarosok szakszervezetének rejtélyesen eltűnt vezetője ( Al Pacino) kapcsolatáról nagy várakozás övezi.
Akadt azonban valaki a stábban, akivel sosem végződtek úgy Phoenix közös jelentei, hogy a főszereplő hirtelen elballag a kamera elől: Robert DeNiro. Ő nem tapasztalt ilyesmit a forgatáson. A jelek szerint vele nem akart tiszteletlen lenni Phoenix vagy pedig mindig remekül ment a játék, ha DeNiro volt a partnere.
Az új Joker-filmre már tényleg nem kell sokat várni: október 3-án be is fut a hazai mozikba.