Ahogy a hőmérséklet tartósan 7 fok fölé emelkedik, itt az ideje, hogy már most gondoljunk arra, hogy milyen abroncsokra cseréljük majd a téli gumikat. Amennyiben idén lesz esedékes a nyári gumik vásárlása, mindenképp célszerű időben beszerezni új nyári abroncsainkat.

A nyári gumik nemcsak jobb tapadást és rövidebb fékutat biztosítanak a száraz és vizes utakon, de hozzájárulnak az üzemanyag-hatékonysághoz is. Ám ez csak akkor igaz, hogy megfelelő profilmélységű abroncsról van szó. Valószínűleg a téli gumik felrakásakor a szerelő már jelezte, hogy a következő szezonra jó lesz-e a nyári abroncsunk. Amennyiben nem, érdemes időben gondolni az új gumik megvásárlására. Persze most még ez korainak tűnhet, pedig az előszezonban történő abroncsvásárlásnak bizony megvannak a maga előnyei.

Miért fontos a megfelelő nyári gumi?

Mielőtt rátérnénk arra, hogy miért is érdemes már most gondolni a nyári abroncsokra, nem árt tudni, hogy miért is szükséges ez a gumi a melegebb hónapokban. Sajnos még mindig sokan vannak, akik nyáron is téli gumival közlekednek, mert úgy gondolják, hogy amit a téli gumi kibír a hideg időszakban, azt ki fogja a nyáriban is. A téli gumi azonban puhább keverékből készül, ami viszont meleg időben gyorsabban kopik, és csökken a tapadóképessége is. A nyári gumik speciális keveréküknek és mintázatuknak köszönhetően jobb teljesítményt nyújtanak magas hőmérsékleten, így lényegesen biztonságosabbak ilyenkor.

Amikor az átlaghőmérséklet tartósan meghaladja a 7 Celsius-fokot, mindenképp foglaljunk időpontot a gumiszervizbe, és cseréltessük le a téli abroncsokat nyárira. Ám a vásárlást már jóval előbb megejthetjük, hiszen az előszezonban kedvező árakat is ki tudunk fogni, és a kínálat is nagyon szélesnek mondható ilyenkor.

Mire figyeljünk nyári gumi vásárláskor?

Nagyon sokan vannak, akik a nyári gumivásárlást a gumicserével kombinálják, vagyis amikor eljön a csere ideje, felkeresik a szervizt, és az aktuális kínálatból vesznek is abroncsot. Ám így közel sem biztos, hogy a legjobb abroncs kerül fel az autónkra, és nem is a legjobb áron. Érdemes már február-március környékén felkeresni a gumiwebáruházakat, és szemezgetni a kínálatukból.

A vásárlásnál mindenképp fontos, hogy a kompatibilitásra nagy gondot fordítsunk, tehát a megfelelő gumi kerüljön fel az autónkra. Akkor járunk a legjobban, ha a méret alapján szűkítjük a keresést, mert így biztos, hogy a mintázat, amit kiválasztottunk, lesz a megfelelő méretben. A megfelelő méretet le tudjuk olvasni a jelenlegi nyári gumink oldalfaláról is, de az autó gépkönyvében is megtaláljuk ezt az információt.

Ha már tudjuk a megfelelő méretet, akkor jöhet a mintázat kérdése. A kínálat rendkívül széles, ezért elsőre nehéznek tűnhet, hogy milyen gumira is van szükségünk. A vezetési stílusunk nagyban meghatározza, hogy prémium, közép vagy alacsony kategóriás abroncsba érdemes-e gondolkodnunk.

Emellett még számos tényezőt vehetünk figyelembe, attól függően, hogy mi is fontos a számunkra. Manapság a legtöbben fontos kérdésnek tartják az üzemanyag-fogyasztást az abroncs kiválasztásánál, másoknak a zajszint számít fontos tényezőnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.

ID-3079

Ezzel építik a sztárok modern villáikat

A luxusépítészet világában egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek nemcsak esztétikai szempontból lenyűgöznek, hanem a biztonságot és a tartósságot is garantálják.