Immáron ötödik alkalommal került átadásra az egyik legrangosabb irodalmi díj, a Horváth Péter Ösztöndíj. A sor Závada Péter költővel, slammerrel, zenésszel öregbül.

Az alapító jelenlétében zajló díjátadón, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Keresztury Tibor, a kuratórium elnöke méltatja ezekben a percekben a díjazott munkásságát. A Litera főszerkesztője hangsúlyozta az ösztöndíj létrehozásának jelentőségét, és kiemelte, hogy különösen fontos a Horváth Péter Ösztöndíj léte a kortárs magyar irodalom, legfőként pedig a fiatal írók, irodalmárok támogatására fordított anyagi források szűkössége idején.

Idén a 10 jelöltet Závada Péter mellett Czinki Ferencre és Potozky Lászlóra szűkítették. 

https://contextus.hu/zavada-peter-nem-hiszek-a-versek-onterapias-hatasaban/

Závada Péter egyébként 2013-ban és 2015-ben is a legjobb három közé jutott, mígnem idén, 2017-ben végre elnyerhette a díjat.

2013-ban Csobánka Zsuzsa, Krusovszky Dénes és Závada Péter közül Krusovszky Dénes, 2014-ben Bajtai András, Lanczkor Gábor és Mán-Várhegyi Réka közül Mán-Várhegyi Réka, 2015-ben Papp-Zakor Ilka, Áfra János és Závada Péter közül Áfra János, 2016-ban pedig Bencsik Orsolya, Nagy Kata és Szabó Róbert Csaba közül Bencsik Orsolya nyerte el a rangos elismerést.

A nettó 6.000 eurós ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, a tárgyévben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzők támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése. A díjazott a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egy hónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra, és az elismerés kiegészül a Literarisches Colloquium Berlin által felajánlott egy hónapos berlini ösztöndíjjal is.

A fiatal magyar szerzők legjelentősebb elismerésének számító ösztöndíjat Dr. Horváth Péter professzor, a stuttgarti székhelyű Horváth & Partners csoport alapítója, a magyar kultúra németországi közvetítésének, megismertetésének Pro Cultura Hungarica díjjal és a Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett mecénása, támogatója hozta létre. Az ösztöndíj teljes neve: Horváth Péter Ösztöndíj A Fiatal Magyar Irodalomért (Péter Horváth Stipendium für die Junge Ungarische Literatur).

Az ösztöndíj kuratóriuma: Keresztury Tibor író, kritikus, szerkesztő, Parti Nagy Lajos költő, író és Szilasi László író, irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.