Ursula von der Leyen személyesen tárgyal a helyreállást segítő programokról
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tagországi kormányokkal folytatott intenzív párbeszédet követően a brüsszeli testület befejezte értékelését a nemzeti helyreállítási tervekről, ezt követően szerdától kezdődően Ursula von der Leyen meglátogatja a tagállamokat, hogy személyesen tárgyaljon e tervekről. A bizottsági elnök ezen a héten Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Dániába és Luxemburgba látogat.
A Next Generation EU nevű, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó újjáépítési mentőcsomag 672,5 milliárd eurót (mintegy 229 ezer milliárd forint) biztosít a beruházások és a reformok támogatására 2018-as árakon számolva. Az összeg 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 360 milliárd eurókölcsönből tevődik össze.
Ursula von der Leyen szerdai tájékoztatóján bemutatta az okostelefonon működő uniós Covid-igazolványt, és bejelentette: tagállami látogatásai során kipróbálja, hogyan működik a digitális dokumentum. Közölte, noha az igazolvány július 1-től érvényes, a tagállamok már hamarabb is csatlakozhatnak a kezdeményezeshez. Mindenki, aki be van oltva, átesett a fertőzésen, vagy negatív teszttel rendelkezik, szabadon utazhat már most abba a 15 tagországba, amely már elfogadja az igazolványt. A dokumentum birtokában július 1-től pedig megnyílik a szabad utazás lehetősége valamennyi uniós országba – közölte az uniós bizottság elnöke.
Az ingyenes oltási igazolvány szabad utat ad az európai utazásnak
A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal -jelenleg a Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinákkal-elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.
Ursula von der Leyen: az oltások és az oltóanyaggyártás felgyorsítása jelenthet kiutat a járványból
Nyár közepére elérhető a bűvös 70%-os oltottsági szint.