Reggeltől estig rengeteg dolgot kell elvégeznünk. Tanulunk vagy dolgozunk, gondoskodunk idős szüleinkről vagy neveljük a gyerekeinket, háztartást vezetünk, esetleg értekezleteken veszünk részt.
Amennyiben nem figyelünk oda, a csuklónkon hordott okosóránk kijelzője könnyen megkarcolódhat, elrepedhet vagy akár el is törhet. Egy rossz mozdulat valamelyik tárgyaláson, és az óra abban a pillanatban széteshet.

Az okosórára való üvegfólia feladata

Az okosóra olyan szerkezet, amely azontúl, hogy mutatja az időt, valódi számítógépként is funkcionálhat. A mai okosórák saját operációs rendszerrel vannak ellátva, így az okostelefonok alkalmazásainak nagy részét magukénak tudhatják. Ebből is láthatjuk, hogy egy okosóra legalább olyan fontos szerepet tölthet be életünkben, mint egy telefon.

Nem érdemes tehát kockáztatnunk és hagynunk, hogy megsérüljön. Főleg akkor nem, ha összekötöttük mobilunkkal, és valamennyi nélkülözhetetlen információnkat azon tároljuk. Az aun.hu okosórához való kellékei között minőségi üvegfóliákat találhatunk, amelyek segítenek megvédeni a kijelzőt.

Az üvegfólia azonban nemcsak az esetleges karcolásoktól, repedésektől és törésektől véd, hanem a piszkot és a koszt is távol tarthatja a készüléktől. A nap folyamán számtalan helyzetben kell helytállnunk, így az óra felületén szennyeződések keletkezhetnek. Ha a konstrukció üvegfóliával van ellátva, a por nem közvetlenül az előlapon, hanem az azon lévő fólián tapad meg.

Az üvegfóliák végtelen kínálata

Nem számít, milyen gyártótól vásároltuk az okosóránkat. Jelenleg szinte bármilyen formájú és márkájú védőfóliával találkozhatunk a piacon. Vehetünk négyszögletes, kör alakú vagy akár téglalap alakú darabot lekerekített élekkel. A lehetőségek tárháza határtalan. Azt, hogy melyiket választjuk, kizárólag a készülékünk és az ízlésünk fogja megszabni.
Nemcsak a fólia kialakítását, hanem a keret színét is kiválaszthatjuk. Kaphatunk átlátszó, fekete vagy akár kék keretes terméket is. Akárcsak a formát, a színt is tanácsos az okosórához igazítani. Ha például azt szeretnénk, hogy a készülék széleinek dizájnja is érvényesüljön, akkor válasszunk átlátszó keretet.

Típusok és lehetséges alternatívák

Ha az ütésállóság a legfontosabb szempont, érdemes edzett üvegből készült fóliát vásárolnunk. Léteznek egyszerre vízálló és alacsony vastagságú üvegfóliák is. A teljes képernyős daraboknak köszönhetően a kijelző a tetejétől az aljáig védve lesz, miközben az érintések pontossága tökéletes marad. A felhelyezéshez szükséges összes segédeszközt megtalálhatjuk a csomagban: zsírtalanító matricákat, nedves és száraz törlőkendőt.
Gondoljuk meg jól! Miért költenénk az okosóránk drága javítására, ha egy üvegfólia segítségével is elkerülhetjük a bajt? Manapság nemcsak okosórákat, hanem azokra való üvegfóliákat is végtelen kialakításban kaphatunk. Óvjuk készülékünket!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

cebdon.com - 2023 szeptember - LinkMarketing - 1

Barát vagy ellenség?

A sajtóban és a köznyelvben hosszú ideje folyik a vita a kender egészségügyi felhasználásáról.

https-egerallas.hu - 2023 szeptember - Cikk1

Fontos szempontok az álláskereséshez

Abban az esetben, ha szeretnénk már az első héten elkerülni a nehézségeket az új munkahelyünkön, akkor tanácsos már az álláskeresést is egy bizonyos szempontrendszer alapján véghez vinni.

20000173761.lowres

Ilyen egy minőségi borhűtő!

A borfogyasztás akkor igazán élvezetes, ha az adott ital a megfelelő hőmérsékleten kerül kiszolgálásra, ebben segítenek a bortemperáló hűtők.

httpswww.vital-max.eu - 2023 szeptember - Cikk4

Így építheted be mindennapjaidba az Ayurvedát

Ez az ősi indiai gyógyászati rendszer számtalan olyan gyógynövény alapú terméket fejlesztett ki, mely bárki számára előnyös hatásokkal bír, és nem kell gyógyszerekkel tömnünk magunkat egy-egy megfázás vagy kisebb egészségügyi probléma megjelenésekor.

https-__betonbooster.hu_ - 2023 szeptember - Cikk1

Mit tehetsz, hogy ne égjen meg a beton?

A megégett beton gyakori probléma, noha betonozni mindenki tud, mégis elég gyakran becsúszik ez a hiba, és mivel nemcsak esztétikai baklövés, hanem a szerkezet tartósságát is befolyásolja, a büdzsédre is hatással van.

szekszardallas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 2

Hogyan induljuk el, ha Tolna vármegyében keresünk munkaerőt?

A munkahely keresésének számos formája létezik manapság. Vannak felületek, amelyeket ennek szentelnek a közösségi médiában, de léteznek olyan weboldalak is, amelyek összegyűjtik az aktuális lehetőségeket, megkönnyítve ezzel nemcsak a jelentkezni vágyók, de a munkáltatók dolgát is.

httpswww.finnshop.hu - 2023 augusztus - Cikk2

Hogyan választ szerszámot egy ezermester?

Egy barkácsprojekt sikeres megvalósításához négy fő dologra van szükség: egy jó ötletre, némi kézügyességre, megfelelő alapanyagokra, illetve minőségi szerszámokra. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nagy eséllyel kudarc lesz a vége.

stepoutgames.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1

Amit a kocsmakvízről feltétlenül tudni kell

Régi igazság: ahogy egyre többet iszik valaki, annál bölcsebbnek hiszi magát. Szerencsére van egy bevált módszer, amivel kideríthető, hogy az alkohol ébresztette önbizalom mennyire mozog a realitások talaján.

calderaspas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1.

Milyen előnyei vannak a hidromasszázsnak?

A hidromasszázsnak számos előnye van, amely hasznos az egészség szempontjából. Cikkünkben összegyűjtöttük ezek közül a legfontosabbakat, továbbá arra is kitérünk, hogy milyen jakuzzit érdemes választani a megfelelő élmény elérése érdekében.