Nyilvánosság és havi statisztikák az adóhiányosokról

A törvényjavaslat egyik legfőbb újítása az átláthóság megteremtése a nyilvánosság számára. A NAV-nak a kihirdetést követően havonta, kereshető formában kell közzétennie a honlapján az elvégzett kockázatelemzési eljárások statisztikáit. Ebben szerepelnie kell a lefolytatott vizsgálatok számának, az indított adóellenőrzéseknek, valamint a tett feljelentéseknek és a feltételezett bűncselekmények megnevezésének is.

Különösen szigorú szabály vonatkozik azokra a politikusokra és hozzátartozókra, akiknél a hatóság legalább 5 millió forintos adóhiányt állapít meg. Az ő nevüket és a megállapított összeget a NAV 90 napra nyilvánosan elérhetővé teszi a honlapján, így a választók pontos képet kaphatnak a jogsértésekről.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatóságnak 30 napon belül meg kell kezdenie az elmúlt öt évben távozott politikusok ellenőrzését. Ezzel a lépéssel a politikai elit vagyoni helyzetének átvilágítása új szakaszába lép Magyarországon.