Koronavírus lett Vajna Tímea, Andy Vajna özvegye. Egy ünnepségen fertőződött meg, és annyira rosszul lett, hogy mentőt akart hívni.

Még ma is gyenge

A Bors munkatársa Vajna Tímea budai otthonához látogatott, kaputelefonon keresztül beszélgettek. Mint elmondta Andy Vajna özvegye, Palácsik Tímea még ma is gyenge, ki sem lép otthonából, az új szerelmével sem találkozik.

Augusztus elején születési ünnepségen volt külföldön, ahol a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna barátai is ott voltak.

Vajna Timea Koronavirusos Scaled
Vajna Tímea / Fotó: Timur Emek / Getty Images

Az egyikükről később kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, tőle kapta el ő is – mesélte a Borsnak erőtlen hangon, köhögve.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Rettentően fájt a tüdőm, a mellkasom, a hátam, nagyon durva, erőteljes tüneteim voltak, iszonyúan fájt mindenem[/perfectpullquote]

– mondta az Egyesült Államokba migrált Palácsik, aki nemrég a Lamborghinijét is eladta.

A biztonság kedvéért még otthon marad

A szaglását és az ízlelését pár nappal később vesztette el. Elmondása szerint már egy kicsit jobban van, de a lépcsőn még nem tud felmenni, és bármit csinál, tíz perc után le kell ülnie, mert alig kap levegőt.

A karantént augusztus 31-én feloldották nála, de jobbnak látja egy ideig még otthon maradni.

Vajna Tímea végre elmegy edzeni, Magyarországon nem volt ideje

Vajna Tímea végre elmegy edzeni, Magyarországon nem volt ideje A Nicsak, ki vagyok miatt hosszabbított Vajna Tímea a műsor kedvéért hosszabbította meg magyarországi tartózkodását, de tegnap már meg is érkezett az Egyesült Államokba, ahol az amerikai állampolgárság megszerzésén fáradozik. Mivel hosszú időt tölt majd a tengerentúlon, a cicái is költöznek.

Júniusban Steve Bing forgatókönyvíró öngyilkos lett Vajna szomszédságában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.