Ezt vallotta Varga Judit a Schadl–Völner-ügy tárgyalásán: "Mondták, hogy „ez és ez” lesz végrehajtó itt vagy ott. Én csak aláírtam"

Elkezdődött Varga Judit meghallgatása. Elmondta, hogy minisztersége négy éve alatt több átszervezés is történt. Új miniszteri stílust akart meghonosítani, de nem kirúgásokkal, hanem újításokkal és belső szervezéssel. A 2015-ös végrehajtói reformot már örökölte, így került munkakapcsolatba Völner Pállal, aki később miniszteri biztos lett. Az előző miniszter egyik nagy reformja arról szólt, hogy a végrehajtók iránti közbizalmat helyreállítsák. A bíró kérdésére elmondta, hogy nem volt rálátása arra, hogyan működött akkoriban a Végrehajtói Kamara. Ugyanakkor első miniszteri lépéseként leváltotta Molnár Zoltánt, és Völnert nevezte ki a helyére. Molnárral – mint végrehajtói miniszteri biztossal – emberileg nem tudott együtt dolgozni, de semmi más nem volt a döntése hátterében. Nem utasították erre, Völnert sem ismerte korábban, de azt mondták róla, hogy jó szakember. Le is ült vele, és úgy érezte, valóban felkészült. „Az ellenzék folyton a végrehajtásról kérdezett, képben kellett lennem miniszterként. A végrehajtói hely 2015 óta jogi diploma köteles volt, nekem ez újdonság volt. Felhívták rá a figyelmemet, és politikailag, szakmailag is tetszett” – Varga hadarva beszélt, magabiztossága néha idegességbe csapott át. Büszke volt az államtitkárok cseréjére és csökkentésére, mivel más tárcák nagyobb bürokráciával dolgoztak. 2019 nyarától Völner felelt a végrehajtásokért, de hogy pontosan kik voltak a csapatában, arról miniszterként nem volt tudomása. Ideje sem volt ezt ellenőrizni, nem is nézte. A kinevezési javaslatokat az irodájába hozták, ő bízott a rendszerben, így aláírta azokat. Schadl Györggyel csak szakmai kapcsolatban állt, 2019 őszén találkoztak először. Előtte nem ismerte. „Nem akarok megsérteni senkit, de nem tartottam szakmailag fontosnak miniszterként a végrehajtásban dolgozókat” – közölte.

Hozzátette, nem hallott pletykákat a végrehajtókról. Schadl szimpatikus volt, jól érvelt, fiatal, tehetséges jogásznak tartotta. Amikor beszéltek, mindig volt jelen más is, általában Völner, mint miniszteri biztos. „Végrehajtói irodában soha nem jártam, ez számomra ismeretlen jogi terület volt, és nem is érdekelt. Miniszter voltam, nem a végrehajtás volt a legfontosabb. Nem tudtam, hogyan vezetik a kamarát vagy a hivatalt, de semmilyen jelzés nem érkezett problémáról” – mondta. Bíró: „Mit tudott a végrehajtói helyek pályáztatásáról és folyamatáról?” Varga: „Pont egy pályázati ciklus végére érkeztem a minisztériumba. Egy másik világból jöttem. Előírásszerű pályázatok voltak, bíztam az államtitkárokban. Mondták, hogy „ez és ez” lesz végrehajtó itt vagy ott. Én csak aláírtam. Örültem, hogy megy a maga módján. Megbíztam bennük, úgy gondoltam, tudják a dolgukat, nem is érdekelt különösebben. Ráhagytam az illetékesekre, köztük Völnerre is. Örültem, hogy ez más kézben van. Jól csináltam-e? Szerintem igen. Egy biztos: a legjobb tudásom szerint. Önállóság, felelősség, szinergia volt a munkaelvem. Hatékony, gyors minisztériumot akartam. Hétfő reggelente mindig volt értekezlet, ha ott kiderült, hogy van problémás terület, azt elemeztük. Soha nem hallottam olyan információt, hogy a végrehajtói pályázatok kapcsán visszaélés történt volna. Néhány fegyelmi ügy volt, a végrehajtók folyton veszekedtek egymással – pénzkezelés, ügykezelés –, de nem igazán láttam bele. Rábíztam az illetékes államtitkárságra.” Schadl később is járt a minisztériumban a végrehajtók felfüggesztésének szabályozása miatt. „Arra emlékszem, ott volt Völner is, de már nem tudom, miről volt szó. Ezután robbant ki az ügy, megdöbbentett, nem is értettem” – magyarázta. A bíró megkérdezte, Schadl akart-e államtitkár lenni. „Nem voltak ilyen ambíciói. Biztos kézben tartotta a területét. Rendezvényeken is csak ritkán futottunk össze” – felelte.

„Nem jutott el hozzám, hogy a végrehajtói kamarai kinevezésekbe Völner Pál belenyúlt volna. Végrehajtó nem akart velem beszélni, nem kezdeményezett meghallgatást a visszásságok miatt. Nem volt az én szintem, hogy csak úgy bejöjjön hozzám valaki. Megvolt ennek a rendje, és onnan nem érkezett panasz.” „Azt, hogy az államtitkárok között volt-e korábban feszültség, nem tudtam. A korábbi miniszternél lehetett, de ez már nem jutott el hozzám.” „Hogy Völner és elődje, Molnár Zoltán között volt-e balhé, nem tudtam. Molnárral – a korábbi államtitkárral, a végrehajtói reform megalkotójával – nem kívántam együtt dolgozni, de feszültséget nem éreztem köztük. Völner jól dolgozott, bíztam benne. Vizkelety Mariannt sem Völner miatt bocsátották el, úgy éreztem, nem tudott megfelelni az én miniszteri ritmusomnak – más generáció volt. Senkit nem bocsátottam el azért, mert szakmai konfliktusa lett volna a Végrehajtói Kamara elnökével vagy a miniszteri biztossal.” „Nem tudtam arról, hogy Schadl és Völner ellen, illetve a végrehajtók ellen bármilyen nyomozás vagy vizsgálat folyt volna. Azt sem tudtam, hogy Völner vizsgálta volna a kinevezések visszásságait. Nem emlékszem, nem ellenőriztem őket. Ők feleltek a területért, bíztam bennük. Nem volt számomra életszerű egyfajta szuperkontroll. Völner szűkszavú ember, tudta, hogy az én időmmel is spórolni kell. Nem számolt be olyan dolgokról, amikben nekem kellett volna döntenem.” „Senkitől nem hallottam Schadl vagy Völner elleni anomáliákról, kifogásokról, visszaélésekről. Volt egy vitám egy informatikai vezetővel, Petrik Bélával, akit fel kellett mentenem – nem Schadl miatt, hanem szakmailag. Ő még később is megkeresett, de nem válaszoltam. Nem tudom, mit akart mondani a távozása után. Úgy véltem, személyes konfliktusa lehetett másokkal, nem szakmai. Erről nem tudok többet nyilatkozni.” Varga Judit sok kérdésre azt válaszolta: „Nem emlékszem, miniszterként ezzel nem foglalkoztam”. A történések összefolynak, túl sok munkája volt, akkor is nehéz volt fejben tartani, most pedig már lehetetlen. Minden végrehajtói ügyben a felelősséget Völnerre bízta, mert nem bírta volna a munkát, ha mindent személyesen kellett volna intéznie.

Bíró: Részt vett végrehajtói kamarai rendezvényeken? „Szakmai napon találkozhattunk, sok helyen jártam protokollárisan, de nem emlékszem mindenre. Volt, hogy egy héten 100 meghívást kaptam, a többséget meg sem mutatták nekem. Nem volt külön egyeztetés arról, hogy egy rendezvényre egy államtitkár menjen el helyettem.” „Soha nem folytam bele a végrehajtói kamarai kinevezésekbe. Jelezték, ellenjegyeztem, nem láttam bele.” „2021 tavaszától sem észleltem semmit Völner és Schadl magatartásában. Későbbiekben is csak a sajtóból értesültem arról, mi is folyik ebben az eljárásban. A sajtóból tudtam meg, hogy Schadl Györgyöt őrizetbe vették.” „Nem tudtam, milyen nem szakmai kapcsolat volt Schadl és Völner között. Nem volt közöm ahhoz, két jogász mit csinál a szabadidejében. Normális munkakapcsolatot láttam köztük. Nem tudtam, szakmailag hányszor és mikor találkoztak.” A bíró rendre utasította Vargát, hogy ne minden második válasza az legyen: „a sajtóból tudom”. Erre a volt miniszter megismételte: nem volt rálátása az eljárás tárgyát képező dolgokra. Sokként érte, amikor Völner mentelmi jogát is felfüggesztették, és lemondott. Szörnyű volt. Az ügyről nem beszéltek, sok szerencsét kívánt neki, és elváltak útjaik. „A miniszteri szobámban is tartottak házkutatást – életem legszürreálisabb pillanata volt. Távol tartottam magam az eljárástól. Zavart, hogy erről senki nem tudott semmit, ugyanakkor nyomozati iratok kerültek ki.” „Pletykaszinten sem hallottam semmit a minisztériumban arról, hogy mi történt, kik a pénzért kinevezett végrehajtók, mekkora a korrupció a kamarában. Mindenki meg volt rémülve – én is. Az Igazságügyi Minisztérium hivatalnokait hallgatta ki a hatóság, rettegtek az emberek, még ha semmi közük sem volt a vádhoz.” „Nekem nem panaszkodott senki. Nem tudom, egymás között mit beszéltek az emberek a minisztériumban.” Varga Judit a vallomása végén a bíróság szünetet rendelt el.