Nyolcadik részével folytatódik az Irodalmi szerelmek, a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata. Kedden a Budavári Palotanegyed Oroszlános udvarán a Nyugat köréhez tartozó Kaffka Margit és Lesznai Anna kerül a középpontba.

Nők, irodalom és szerelem a Várkert Bazárban

A századforduló magyar irodalma kivétele alkotónőinek életét, érvényesülését, szerelmeit, műveit Nagy-Kálózy Eszter és Lovas Rozi színművésszel, Menyhért Anna író-kutatóval, valamint Szécsi Noémi íróval tárja az érdeklődők elé Juhász Anna irodalmár, szerkesztő – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, az irodalmi szerelmek est során a magyar klasszikus és kortárs irodalmi élet nagyjai kicsit más, eddig kevésbé ismert oldalukról mutatkoznak be. Ezeken az alkalmakon a versek, regények, lírai, prózai alkotások mellett az életről, a küzdelmekről, a sikerekről, a szerelmekről, egy-egy alkotó élet pillanatairól esik szó. A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, levelei elevenednek meg, és ezeket a szövegeket szerelmeik szemszögéből is megvizsgálják.

Színésznők olvasnak fel a két írónő alkotásaiból

A fiatalon, spanyolnáthában 38 évesen elhunyt Kaffka Margitot (1880-1918) Ady Endre „nagyon-nagy író-asszony” -nak nevezte, akinek 1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, ami máig aktuális és kiemelkedő alkotás.

Lesznai Anna (1885-1966) költő, író, iparművész, a Nyolcak vendégtagja lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág. Meséskönyveit maga illusztrálta, önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép is egyben. Lesznai olyan korszakos alkotóknak volt támogatója, mint József Attila. Az esten a beszélgetés mellett felolvasószínházban elevenedik meg a két kivételes életút.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet