Vas Máté verse: Ellenhatás

Hirdetés

Télen akarta átszelni a Dunát, valahol a sötét víztömeg három-
negyedén érhette szívroham. A búvárok a harmadik napon
találtak rá, innen tudható, hogy a feltámadás is elmaradt.
Végül a temetésre se mentem el, hasmenés kínzott,
de láttam a videófelvételt, amin rokonok és ismerősök
kopjafa-gyűrűjében eresztik le a földmélybe.

Ámítottak, böködték büszkeségem, ahogy a kihunyó parazsat szokás.
Igen kevés választotta el a túlparttól, én meg csak ingattam fejem,
keresztanyu, hogy ha a túlpart számított volna, villamosra száll.
Csodálkoztam, senki nem vádolt érzéketlenséggel a távolmaradásomért.

Elképzelhető, hogy mindannyian elhitték, ott állok közöttük,
egyedül anyámra haragudtak, amiért szemből a mobiljával rögzít.
Úgy voltam jelen sírbaszállásakor, ahogy ő egész életemben:
kibúvókhoz kapaszkodva. Ezek voltunk mi,
két pohár közt elosztott utolsó korty.

Sajnos nem igaz, hogy bátor lett volna, inkább sikertelen, de így jóval
megjegyezhetőbb, hisz annyian sikerrel jártak már előtte.
A buszról vajon melyik munkába tartó láthatta helyettem,
görcsbe rándultan eltűnni, hogy megoldandó feladat legyen az
utána igyekvők számára. Érdekes lenne tudni, mennyi
kalóriát égettek el a keresése alatt, mire gondoltak közben,
és vajon apám vízbe ereszkedne újra, ezúttal más lesz
előérzetében bízván.

Nem bántásból mondom, ilyen elbánásban a szemtanúnak  nem lesz része.
Biztos akad majd, aki a mozgólépcsőről levonszolja tetemét, félre egy
sarokba, hol nem zavar, társasága nem zaklat fel túlságosan másokat,
amíg a mentők megérkeznek, és három adagnyi utas ismét metróra száll.

Hirdetés