Vastag Csaba az elmúlt hónapokban már a TV2-nél dolgozott, ugyanis átigazolt az RTL-től, hogy ő legyen a csatorna vezérigazgatójának tanácsadója. Felesége mindenben támogatta őt, még a Megasztár győztesének Los Angeles-i nyereményútjára is kikísérte Amerikába. Domján Evelinről az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani, most elárulta, mi az oka.
A Blikk tavaly márciusban megtudta, hogy az X-Faktor első évadának győztese a TV2 csapatát fogja erősíteni, méghozzá a csatorna vezérigazgatója, Pavel Stanchev tanácsadójaként. Vastag Csaba korábban elmondta, nagy megtiszteltetésnek éli meg, hogy felkérték erre a munkára, de egyben nagy felelősségnek is tartja, hiszen úgy véli, a közelmúltban nem volt túl jó a tehetségkutatók reputációja. A Megasztár győztese, Gudics Máté egy Los Angeles-i utat és dalfelvételt is nyert a fődíjjal együtt, a stábbal pedig kiutazott Vastag Csaba és a felesége is.
Vastagné Domján Evelin utoljára a Nyerő Párosban láthatták a tévénézők, a fiatal szépség egy időre visszavonult, eltűnt a közösségi platformokról is több hónapra. Evelin augusztus óta mindössze három posztot tett közzé, de állítása szerint azon van, hogy mostantól minél többet megosszon magáról ezeken a felületeken. A 24 óráig megnézhető Instagram-történetében elárulta, hova tűnt az elmúlt időszakban:
“Nagyon sokat olvastam, tanultam és fejlődtem. Testileg és lelkileg egyaránt. Kellett nekem ez az időszak ahhoz, hogy átértékeljem azt, amit kaptam az elmúlt években” – vallotta be, majd arra is kitért, fog-e szerepelni még valamilyen tévéműsorban.
“Igen. Legyetek résen!” – jelentette be, de azt egyelőre nem árulta el, hogy miben láthatják majd a nézők.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.