Velence maszk mögött: Mihályi Barbara fotóiról

Ha az egyik barátunk örömmel újságolná, hogy nemrég érkezett haza Velencéből, a karneválról, mi jutna az eszünkbe? Pompa, mulatság, gondola, történelem, perverzió, tradíció, gazdagság, felvonulás, tömeg, netalántán kultúra? Valószínűleg mindenkinek más, attól függően, hogy nyitott-e ilyesmire, van-e saját tapasztalata. De éppen az is befolyásolhatja válaszunkat, hogy az elmúlt napokban milyen olaszországi képeket láttunk az ismerősünk közösségi oldalain.

Mihályi Barbara képei azokat a pillanatokat örökítik meg és teszik örök érvényűvé, amiket – ha rólunk készültek volna –, nagy valószínűséggel egy másodperc alatt törölnénk a hírfolyamunkról.  Ha viszont másról látjuk ugyanezeket a fotókat, vagy van egy kis humorérzékünk és önkritikánk, akkor jót derülünk rajtuk, és azt mondjuk: Zseniálisan elkapta a legspontánabb pillanatot!

velence mihályi barbara 25

Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, lássunk néhány képet Barbarától, melyeket az idei velencei karneválon készített, saját beismerése szerint titokban, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a fotós elkapjon egy természetes mozdulatot vagy arckifejezést. A titokban kifejezés pedig nem takar mást, minthogy ki kell várni, vagy meg kell előzni azt, hogy a fotóalany számítson a kattanásra. Ám a karnevál alkalmával ez a helyzet is megváltozik, hiszen ilyen közegben a kamera halmozott jelenléte teljesen természetes, a jelmezesek és a járókelők immunissá válnak a fotósokra, filmezőkre.

Sokszor készítek fotót titokban, és ahhoz úgy kell viselkedni, mintha nem fotóznál, tehát semmiképp sem teheted az arcod elé a kamerát. Ezért is volt nagyon felszabadító ezen az eseményen fotóznom, mert nem kellett azzal törődnöm, hogy észrevesznek – elég gyors voltam ahhoz, hogy mire beálltak a szokásos pózukba, már megcsináltam a képet.

Barbara szeme igazából a valódiságot keresi. Azt, ami túlmutat a rivaldafényen, az eseményen, a begyakorolt pózoláson. Képei meg is mutatják ezt a fajta tökéletes tökéletlenséget, ami időtlen idők óta az ember sajátja.

velence mihályi barbara 24

A maszk túloldalán

Persze azt is mondhatnánk, hogy a fotósorozat egyszerűen rávilágít olyan világunkat mozgató erőkre, mint a fogyasztói társadalom éltetése, az emberi mohóság, a hamis képet adó magamutogatás. Tulajdonképpen mindezektől pontosan a lényeg veszik el: az érték, az élmény, az ünnep, az együtt töltött idő, vagy a tradíció. A sorozat erre hivatott felhívni figyelmünket.

A Szent Márk térre kiérkezve arcon vágott a tömeg és a folyamatos fotózkodás. A mai embernek rendkívül fontos a vizuális megörökítés, de már nem csak az emlékezés szempontjából. Ez már inkább sokaknak presztízskérdés, illetve verseny. Ki nyaral a legszebb helyen, kinek van a legkalandosabb élete, ki eszi a legmenőbb kaját, kinek van a legbombább teste.

A Velence maszk mögött fotógyűjtemény célja, hogy mindenféle ítélkezés nélkül, de mégis leplezetlenül megmutassa, milyenek vagyunk a kirakat hátsó oldaláról. Ahogy a cím is magába foglalja: hogy mi történik, és kik vannak a maszk mögött.

velence mihályi barbara 31

Barbara megörökített igazán kontrasztos és valódi helyzeteket, érdemes elidőzni ezeken a kompozíciókon.

Az emberek hajlamosak az ilyen turistavárosokat, mint Velence, csodának látni. Egy másik világnak, ahol minden tökéletes, és a csapból is spaghetti carbonara folyik, és hát naná, hogy a gondolázó énekel, hiszen olasz. Ez az egész egy díszlet, ők ebből élnek, hogy fenntartják ezt az illúziót. Nekik is vannak számláik, meg beteg nénikéjük és bunkó szomszédjuk. Ilyen az élet, tele nehézséggel, unalommal és fáradtsággal – a sok boldog és önfeledt pillanat mellett ez is az élet része. Ebből a hétköznapiságból akar kitörni az idelátogató turista is, ezért veszi meg a flitteres maszkot 5 euróért és készít tonnaszámra selfie-ket a Sóhajok hídjánál.

A keserédes fotósorozat nézegetésekor akarva-akaratlanul felfigyelünk a képek egymásutániságára. Hiszen így tudnak nekünk történetet mesélni. Barbara ebben a tekintetben is nagyon tudatosan építette fel gyűjteményét. A képek minden esetben erősítik egymást, oda-vissza reflektálnak egymásra.

velence mihályi barbara 45 1

A szatyor mint attribútum

Észrevettünk a sorozatban egy visszatérő attribútumot, ami nem volt más, mint a különböző méretben és minőségben feltűnő táskák. Megkérdeztük az alkotót, mire véljük ezeknek a tárgyaknak az erős jelenlétet.

A szatyrok, hátizsákok is a valóság részei, csak nem kerülnek bele a képeinkbe általában. Kivéve, ha design-darabbal rendelkezünk. A pompa és a flitterek mögött ott van a valóság, hiszen ezek a kosztümös lények is emberek (és tényleg lények, hiszen nem látjuk az arckifejezéseiket, groteszk az egész az első pillanattól) és valahova kell tenniük a kulcsukat meg a személyit. Így hát hoznak magukkal valami táskát, amiben elfér a váltóruha is.

Tehát mondhatjuk, hogy a táskák a látszatvilágot és a valóságot összekötő elemek, melyek tulajdonképpen leleplezik tulajdonosaikat.

velence mihályi barbara 46

A gyűjteményt továbbgondolva arra jutottunk, Barbara fotósorozata két fontos dolgot feszeget, az egyik a „kamerán át látott világ” dilemmája. Hogy mennyire éljük meg a pillanatot, ha csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy melyik a legelőnyösebb filter és selfie-beállítás. A másik rejtély pedig az álarc maga, mely mögé ha úgy tetszik, elbújtatjuk magunkat. Ugyanakkor a maszk segítségével megmutathatjuk lényünknek egy olyan arcát is, melyet máskülönben elrejtenénk.

Barbara azt ígérte, ez utóbbi témát egy következő fotósorozatában részletesebben boncolgatja. Nagyon várjuk!

Fotók: Mihályi Barbara hivatalos oldala


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból