Interjút adott Verebes István, aki beszélt a Heti Hetesről és Havas Henrikről, valamint a koronavírus-járvány okozta karanténról is.

Jól viseli a koronavírus-járvány miatti karantént Verebes István

A Vasárnapi Blikknek adott interjút Verebes István Jászai Mari-díjas színész-rendező-dramaturg. A lap megkérdezte, beoltották-e már, de egyelőre nem. Mint mondta, megígérte Orbán Viktor miniszterelnök, hogy március 15-ig ez megtörténik, végül nem így lett. Ennek oka, hogy ugyan felajánlottak egy bizonyos fajta koronavírus-vakcinát, de nem fogadta el. 

Azt nem részletezte Verebes, az elmúlt időszakban egyre megosztóbb AstraZenecáról van-e szó. Inkább kivárja azt, amelyiket ő szeretné. Reméli, “április végéig belém nyomják”.

Verebes Istvan Heti Hetes Havas Henrik
Verebes István Rendező Gerhart Hauptmann Naplemente Előtt Című Drámájának Próbáján A József Attila Színházban 2019. Január 24-Én / Fotó: Kovács Tamás / Mti

Azt is elárulta, hogy jól bírja a karantént, és nem is hiányzik neki a színházi életben jelenlévő pezsgés.

"Részemről k_rvaság volt a Heti Hetes"

A lap felidézte a Partizán által készített interjúját, amelyben őszintén elmondta, a pénzért ült a Heti Hetes székébe hétről hétre, “pénzért csináltam mindent”.

Nézze, három dologra kellett nekünk mindig a pénz: a gyermekeim külföldi taníttatására, az utazásokra és az otthonunkra

– mondta arra a kérdésre Verebes, hogy ennyire fontos neki a pénz. A fia akkor Londonba készült egyetemre, amely több tízmillió forintot tétel volna. Ha a gyerekének nem lett volna ilyen vágya, nem ül be a műsorba. “Mondjuk ki, k_rvaság volt ez a részemről” – vallotta meg Verebes.

Kapcsolódó cikk

Hozzátette, a színházigazgatást nem pénzért végezte. És miután a Heti Hetes székéből felállt – amely műsort tisztességgel csinált véleménye szerint –, a Napkelte műsorát vezette egy évtizedig. Elárulta, hogy Gyárfás Miklós producernek megmondta, “ne várjon tőlem riportrekedést, én egy színházi ripacs vagyok, aki értelmiségiként érdeklődik majd a vendégeinél”. Azt is elmondta Verebes, a Napkelténél is jól keresett.

Gálvölgyi Jánossal tisztázták a nézeteltérést, Havas Henriket kibírhatatlannak tartja

Azóta azonban se Heti Hetes, se Napkelte, de nem is bánja, mint mondta, ő és a világ is megváltozott. Felépült az otthonuk, gyerekei felnőttek és beutazták a világot. A nyugdíjából, a Jászai Mari-díja után érkező járulékból és a felesége egyetemi fizetéséből “szépen, nyugodtan” megélnek.

Felmerült Gálvölgyi János Jászai Mari-díjas színész-humorista és Havas Henrik Táncsics Mihály-díjas újságíró neve is. Előbbivel még 2005-ben került konfliktusba, amikor Verebes távozott a Heti Hetesből a TV2 kedvéért. Gálvölgyi akkor árulónak bélyegezte pályatársát. Verebes egy későbbi interjúban beszélt a kettejük megromlott viszonyáról. 

Amikor a Heti Hetest otthagytam, akkor azt nyilatkozta, hogy Verebest a gimnáziumban – mert osztálytársak voltunk – Verébnek hívtuk, de ő egy Geréb. Azt mondtam, Jani, te nem tudod, mit beszélsz. Geréb az áruló, ő a sajátjait elárulja. Vagy nem olvastad a Pál utcai fiúkat? Már nem tudom, mit mondott, de biztos nem mondta, hogy igazam van

– idézte fel akkor Verebes, ezúttal pedig a Vasárnapi Blikknek elmondta, amit János mondott, rettenetesen bántó és sértő volt. Úgy vélte, kétségbe vonta a tisztességét. Azonban azóta tisztázták a nézeteltérésüket, ma korrekt, kollegiális a kapcsolatuk.

Verebes Istvan Galvolgyi Janos Havas Henrik Heti Hetes
(Balról Jobbra) Verebes István, Gálvölgyi János És Havas Henrik A Heti Hetes Műsorában / Fotó: Rtl Klub

Havas Henrikkel egykoron szintén jóban volt, ám elárulta, azért nem tartják a kapcsolatot, mert “eljutottam oda, hogy kibírhatatlannak tartom a képernyőn, idegesít a modortalansága, a slampossága, a narcizmusa.” Verebes úgy véli, Havast a népszerű műsor rontotta el. Véleménye szerint ott mindenki szerepet játszott, Havas Henrik volt a Tanár úr, a Mindent tudó, Mindenkit ismerő, Hatnapos államtitkár figurája. A műsor vége után azonban Havas “benne maradt a figurában”.

Nagy kár érte, mert egykoron az ország legjobb riportere volt.

– mondta őszintén a Jászai Mari-díjas színész-rendező-dramaturg. Hozzátette, a szereplőkkel “semmilyen” a viszonya, egyedül az azóta elhunyt Bajor Imre Karinthy-gyűrűs humorista-színésszel ápolt baráti viszonyt. Meggyőződése, hogy nem diagnosztizálnak nála agydaganatot, ha nem tör Bajor Imrére a mellőzöttség és az étterme miatt anyagi csőd. Elárulta, hogy igyekezett lebeszélni az étteremnyitásról, de hajthatatlan volt, ez volt az álma. Szerette volna Bajor, ha estéről estére összegyűlik majd a szakma, és “össze is gyűlt, csak éppen senki nem fizetett”.

A politika csak kihasználta a helyzetet

Jelenleg Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész a legjobb barátja, akivel naponta beszélnek telefonon. Ő adta ki Verebes tavaly megjelent, Hátraarc című könyvét is. A kritikák szerint a könyv hitvallás a színházról. A Hátraarcban a Vasárnapi Blikk szerint “a kötetben olvasmányosan, sztorikkal tarkítva és kendőzetlenül ír a magyar színházi világról”. A lap azon érdeklődésére, hogy melyik időszak (’70-es, ’80-as vagy a mostani, SZFE-ügyes) volt a leglesújtóbb, Verebes elmondta, a “torzulások, az erózió már a 70-es években megindult, és valahol ennek eredménye az, ami most van.”

Kapcsolódó cikk

“Akik most sértettségükben letarolják a pályát, aljasul, ostobán és ráadásul törvénytelenül teszik a dolgukat, de azt kell, hogy mondjam, az ő sértettségük nem indokolatlan” – mondta Verebes, aki hozzátette, ennek az eredője az érdek és a hatalomvágy, nem a politika, az csak kihasználta ezt a helyzetet.

A mai napig benyúlnak színésznők bugyijába

A lapnak beszélt Marton László Kossuth-díjas rendezőről is, aki 2019. szeptember 13-én hunyt el. Mint ismert, 2017-ben szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban. Verebes kiállt pályatársa mellett. A lapnak elmondta, amit tett Marton László, vélhetően úgy is történt, azonban az Egyesült Államokban “tomboló” metoo-ügy, vagy ahogyan Verebes fogalmazott, “Weinstein-ügy” miatt 20 év utáni nyilvánosság elé tárás “más helyzetet eredményezett”.

Marton nemzedékeket nevelt ki, mint mondta Verebes, azonban csak Radnóti Zsuzsa és Presser Gábor állt ki mellette. “Ez a széles körű gyávaság engem nagyon felbőszített” – árulta el, hozzátette, három nappal később a Vígszínházból való kitiltása után találkozott Martonnal, és amikor belenézett a szemébe, látta, “ez az ember hamarosan meg fog halni”. 

Az én apám azt mondta: egy ember mellé akkor kell odaállni, ha szarban van. Hát, én odaálltam

– fogalmazott Verebes.

Az eset három éve történt, ám a színész-rendező-dramaturg úgy gondolja, a mai napig rendetlenség van, és sejteni véli, hogy “a mai napig benyúlnak színésznők bugyijába, a mai napig mennek a zsarolások”. Azonban megjegyezte a lapnak, az Eszenyi Enikő utáni új igazgató, Rudolf Péter etikai kódexe talán változtathat a helyzeten, “ha alapja lehet egy teljes szakmai konszenzusnak”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet