A Magyar Narancs legfrissebb száma hosszan foglalkozik a Nemzeti Színház működésével. Pontosabban azzal, hogy milyen folyamatok, hibák és tendenciák húzódnak meg a katasztrófális nézőtéri adatok mögött.

A hvg.hu hozta nyilvánosságra a Nemzeti Színház nézőtéri adatait, amelyek finoman fogalmazva is rosszak. Jelenleg ugyanis a nagyszínpadon csak minden második néző fizet a jegyért, ami teljesen unikum a hazai színházak körében, írja a Magyar Narancs.

vidnyánszky attila nemzeti színház
Vidnyánszky Attila / Fotó: MTI

A lap több összehasonlítást is tesz, amelyekből Vidnyánszky Attila színházának mélyrepülése láthatóvá válik.

A Nemzeti Színház számait vetették össze, ahol az igazgató 2008-től 2013-ig Alföldi Róbert volt, őt hat éve, július elején váltotta a poszton Vidnyánszky Attila. Ezekről külön táblázatok is születtek. Mi most a jegybevételről szólót ajánljuk olvasóink figyelmébe:

vidnyánszky attila alföldi róbert nemzeti színház
Vidnyánszky Attilával mélyrepülésben a Nemzeti Színház

Igen, jól látják, tavaly már csak 100 milliós jegybevételt tudott a Nemzeti produkálni. Ez egyébként nagyjából annyi, amit a Radnóti Színház mutatott fel 2017-ben. Ami természetesen szintén súlyos kritika Vidnyánszkynak, hiszen a Radnóti Budapest legkisebb színházainak egyike. A Nemzeti pedig az egyik legnagyobb.

A POSZT igazgatója megdöbbent, hogy kilépett mögülük az MSZT

Mint írta Magyar Attila a közleményben, “megdöbbenéssel és szomorúan fogadtuk az MSZT bejelentését”. Az MSZT kilépett a fesztivált szervező cégből, mivel kisebbségi tulajdonosként nem áll módukban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. – olvasható Magyar Attila szerdai közleményében. Az MSZT döntésével teljesen Vidnyászky-féle Magyar Teátrum Társaságé lett a POSZT, írja az .

De sok más szinten is leiskolázták Vidnyánszkyt színházvető kollégái Budapesten. Néhány más, prózai színház adatai, a Nemzetivel összevetve:

vidnyánszky attila alföldi róbert nemzeti színház költségvetésA további összehasonlítások a Magyar Narancs friss lapszámában olvasható, amelyet ezen a linken már megrendelhettek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.