Virgil Abloh célja, hogy a tehetséges színesbőrű diákok nála sokkal könnyebben valósíthassák meg szakmai céljaikat.

Fiatalkori önmagáért teszi

Korábban már beszámoltunk arról, milyen nehézségekkel küzdenek meg azok a színesbőrű emberek, akik a divatiparban szeretnének érvényesülni. Néhányuknak azért sikerül, például a szabadúszó tervezőnek, Mowalolának vagy a André Leon Talley-nek, aki a Vogue főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, de ők ma még inkább kivételnek számítanak.

Virgil Abloh Osztondij
Virgil Abloh / Fotó: Yu Fujiwara

Abloh-nak szintén sikerült befutnia, és most azon fáradozik, hogy a tehetséges diákoknak könnyebb legyen az élete. Ezért a Louis Vuitton 39 éves művészeti igazgatója egymillió dolláros ösztöndíjprogramot indít fekete, afroamerikai vagy afrikai származású, tehetséges tanulók számára. Virgil Abloh az Instagramon árulta el a Virgil Abloh Post-Modern ösztöndíjprogram részleteit, írja a Dazed.

Színes bőrű transzneműként a divatiparban? A WIMP ügynökség segít

A rendszerszintű rasszizmus egyik jellemzője a fehérek és a színes bőrű kollégáik fizetése közötti jelentősebb eltérés hasonló munkakör betöltése esetén. A fekete brit íróknál és a divatiparban is jellemző tendencia ez, amire most a Black Lives Matter mozgalom is felhívta a figyelmet.

„Bárki, aki ült már velem együtt megbeszélésen, velem együtt ötletelt, vagy csak üzenetet váltottunk, jól tudja, hogy örök életemben a 17 éves önmagamért fogok küzdeni. Ami azt jelenti, hogy azt szeretném, ha a tehetséges fekete srácok számára az enyémnél egyenesebb út vezessen a szakmai sikereikhez. Ha ehhez egy nyílt végű alappal hozzájárulhatok, hogy megnyíljanak számukra az ajtók vagy elmondhatom, én hogyan jutottam el idáig, akkor megtettem a kötelességemet” – írta a közösségi oldalán a segítőkész kreatív szakember.

anyone that’s ever been in a meeting with me or a creative brainstorm or even a random iMessage chat knows that i’m forever fighting for the “17-year-old-version” of myself. ⁣ ⁣ what that specifically means is… all i want is for any young black kid to achieve a shorter path to their career goals, and if i can help with an open source approach to opening doors or messaging “how-i-did-it” along the whole way, then i’ve done my real job, not my actual job.⁣ ⁣ i’m putting money, my resources, and my rolodex where my mouth is… just keeping it “Two Virgil’s” or more accurately “That many Virgil’s” in the slideshow above: i’ve started a scholarship fund for black students and raised $1 million so far, pre-announcement with the same manic creative brainstorm that got me here with the support of some of my collaborators and the @fashionscholarshipfund it’s called the Virgil Abloh™ “POST-MODERN” scholarship fund. ~ link in bio for more details. email me there.⁣ ⁣ the goal is to make sure i’m not one of the few, but one of many in my industry…

No Description

Az induló egymillió dollárt Abloh maga adta be a kalapba, de a Louis Vuitton, az Evian és a Farfetch is támogatták az ösztöndíjalapot.

Virgil Abloh is csak egy lenne a sok közül

„Kész vagyok pénzt, paripát, fegyvert áldozni. A célom az, hogy ne kivétel legyek a szakmában, hanem egy a sok közül” – tette hozzá.

Abloh elárulta, hogy a következő Louis Vuitton-kollekciót Sanghajba viszi és ott fogja a programot is bemutatni élőben, nyilvános esemény keretében.

Kanye West divatcége, a Yeezy összefog a Gap márkával

Az amerikai divatbirodalmat építő, az alkoholizmusát is legyőző Kanye West partnerségre lépett a koronavírus-járvány idején 1 milliárd dolláros veszteséget elszenvedő Gap márkával, írja a . A rapper a Yeezy közösségi oldalán megosztotta a két cég új, közös logóját, amelyen a Gap ismert kék négyzetében a YZY felirat foglal helyet.

Virgil Abloh amerikai dizájner, vállalkozó, DJ. Eredeti végzettsége építész, de inkább a divat világa vonzotta. 2009-ben – Kanye Westtel együtt – gyakornokként dolgozott a Fendinél. 2013-ban alapította meg saját divatházát, az Off-White-ot, amelyet azóta is vezet. 2018 márciusa óta, a Louis Vuitton férfidivat-részlegének művészeti igazgatója. Ő volt az első afroamerikai, aki francia luxusmárkánál ilyen magas pozícióba került. Ennek köszönhetően ugyanebben az évben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.