Bársony István, a Latarka Galéria vezetője ismét nagy fába vágta a fejszéjét, mégpedig a vonal mint eszköz és kifejezési mód bemutatására, neves kortárs alkotók művein keresztül. Magát a fogalmat sem egyszerű behatárolni, meghatározni, mert valójában megfoghatatlanul létező forma, ám mégis a képzőművészeti ágak meghatározó eszközévé vált. Haladjunk tehát a Vonalak mentén!

Mi is a vonal? Próbáltam utánajárni a fogalomnak, de igazából egyetlen olyan meghatározást sem találtam, ami a vonal vonalságára vonatkozott volna, inkább a vonalat mint eszközt, képzőművészeti alapot említik a különböző enciklopédiákban, szótárakban. Annyi azonban bizonyos, hogy a vonal meghatározó szerepet játszott az emberiség kezdetei óta. Gondoljunk csak a barlangrajzokra, a Nazca-vonalakra, de elég, ha csupán felidézzük gyermekkorunk első képzőművészeti próbálkozásait, egy üres papír és ceruza segítségével!

Latarka Galéria / Vonalak Kiállítás
Latarka Galéria: Vonalak Kiállítás / Fotó: Hegyháti Réka

Az idők során beépült a festészetbe, ahol a színeknek és fény-árnyék hatásának lett alárendelve, vagy, ahogy az építészetben, a két tér elhatárolását hivatott megoldani, és a rajz és a sokszorosító grafikában ez az egyetlen kifejezési eszköz.

De említhetnénk a fotóművészetben betöltött szerepét is, főleg a fekete-fehér képek esetében.

A művész a tárgyakat, a teret és a levegőt is vonalakkal ábrázolja, mert a vonal nagyszerűsége és titka éppen abban rejlik, hogy formákat lehet vele létrehozni.

Latarka Galéria / Vonalak Kiállítás
Latarka Galéria: Vonalak Kiállítás / Fotó: Hegyháti Réka

Itt térjünk is vissza a kiállításra. A felvonultatott installációk a különböző művészeti ágak képviselőivel kísérli meg körbejárni a vonal fizikai és filozófiai világát. Ki hogyan alkalmazza a vonalat, és milyen információkat próbál vele közölni, vagy éppen üzenni vele nekünk? Bársony István maga is a vonalak „mestere”, hiszen építész, ezért is gondolta, hogy ezen egyszerű eszközt próbálja sokoldalúan bemutatni és szemléltetni, illetve felteszi a kérdést:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Változott-e lényegét tekintve a vonal maga, az ősember barlangrajzai és a mai kor művészetének tükrében?   [/perfectpullquote]

Megkérdeztem Bársony Istvánt is a kiállítás előtt erről, és ő igen határozott választ adott nekem. De mivel a kiállítás május 26-ig megtekinthető a galéria nyitvatartási idejében, én arra biztatnék mindenkit, hogy próbálja maga megkeresni a választ erre a kérdésre.

A kiállításon résztvevő művek alkotói:

  • Kerekes Gábor
  • Bálványos Levente
  • Wahorn András
  • Szíj Kamilla
  • Orbán Előd
  • Haász Kati
  • Fukui Yusuke
  • Fillenz Ádám
  • Horváth Lóczi Judit
  • Vécsei Júlia
  • Barabás Zsófi
  • Frank O. Gehry
  • Koppányi Péter
  • Konok Tamás
  • Tranker Kata
  • Molnár Zsolt

A Kiállítást megnyitotta: Zsikla Mónika művészettörténész

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.