Kifizetőhelyek és a törülköző bedobásának követelése

A Vörös Neon Cabaret Színház éles hangvételű megszólalásában felidézte Rainer M. János történész elemzését is, amely a korábban létrehozott emlékezetpolitikai intézmények érintetlenségére világított rá.

A történész kimutatása szerint a Magyarságkutató Intézet, a Veritas Történetkutató Intézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és más hasonló szervezetek együttesen 7,4 milliárd forintos állami forráshoz jutnak jövőre.

A Reakció összefoglalója szerint a színházi közlemény különösen sérelmezte, hogy miközben a kortárs műhelyek forráshiánnyal küzdenek, addig a korábbi rendszer politikai kifizetőhelyei zavartalanul működhetnek tovább. A teátrum szerint az alkotók és választók nem arra hatalmazták fel az új vezetést, hogy ezeket az ideológiai bázisokat finanszírozzák.

A kabaré a nyílt levélben határozott cselekvésre és hozzáértő szakemberek bevonására szólította fel a minisztériumot. Úgy vélik, ahelyett, hogy előszedték és felpimpelték a korábbi dossziékat, a valós kulturális prioritásokat kellett volna meghatározni.

A teátrum határozott hangnemben azt követelte, hogy ha a tárca képtelen a megújulásra, adja át a helyét: „Ha pedig nem megy, be kell dobni a törülközőt, és azt mondani: keressünk inkább olyan embereket, akik esetleg értenek is a területhez.”

A színház hozzátette, fenntartják a tévedés jogát, és amennyiben kiderül, hogy a benyújtott tervezet csupán egy adminisztratív félreértés eredménye volt, készek elismerni a rossz helyzetértékelést. A parlamenti vita legkorábban két hét múlva indulhat el a törvénytervezetről – számolt be róla a Szeretlek Magyarország.