Kísérlet, illúzió, vándorló nézőkkel és transzba esett alkotókkal április 26-án a Trafóban. Teho Teardo és MP5, Vadas Zsófia Tamara és Gryllus Ábris, valamint az Implausible Works szerepelnek a Trafó új, XXS elnevezésű sorozatának első állomásán. Műfaji kereteket maguk mögött hagyó rövid produkciók, fantazmagória, 21. századi rituálé és megvalósuló fikció.

Az XXS-sorozat alkalmain  több rövid, műfaji kategóriákba nehezen besorolható produkciót tekinthet meg az újdonságra éhes közönség. A nagyteremben, a klubban, a stúdióban vagy akár a ház rejtett zugaiban bukkannak fel formabontó előadások és kísérletező események. Kombinált jeggyel az összes előadásra bejuthatnak az érdeklődők, egyszeri belépővel pedig az egyes programok külön is megtekinthetők.

Delírium, boszorkányság, kísértetorgia: az est főattrakciója két olasz művész, Teho Teardo zenész és MP5 képzőművész alkotása, a   Phantasmagorica  , ami 26-án 20 órakor látható először Budapesten. Teho Teardo az egyik leghíresebb ma élő olasz alkotója területének, együtt dolgozott Blixa Bargelddel és az Einstürzende Neubautennel, de dolgozott Lydia Lunch-csal, és komponált filmzenét többek közt Paolo Sorrentino filmjeihez is. Most a titokzatos MP5-el fogott össze, aki fekete-fehér rajzairól, illusztrációiról és animációiról elhíresült vizuális művész, aki nemcsak az olasz Vouge-nak vagy a kínai Cosmopolitan magazinnak készített munkákat, de több könyvet is publikált már, munkásságát pedig díjakkal is elismerték.

Közös munkájukban egy 19. századi formát, a fantazmagóriát értelmezik újra: MP5 látomásba illő alakjai elevenednek meg Teardo zenéjére. Sötétségből emelkednek ki figurák, hogy azután meghaljanak, majd újra a fényre bukkanjanak. A kísérteties látvány és a manipulált hangok egyvelege olyan dimenziókat nyit meg, amelyek az álomvilágba száműzött belső tartalmakat tárják fel. A fantazmagória eredetileg egy 19. századi színházi műfaj, amiben vetített képekkel teremtettek illúziót. Álmok, lázas révületek, kísértetek világát idézte meg a mozi előszobájaként is értelmezett forma. A Phantasmagorica ez előtt az elfeledett, misztikus műfaj előtti főhajtás.

Az este másik, szintén  különböző műfajok fúziójából születő produkciója Vadas Zsófia Tamara és Gryllus Ábris   Krund Ni Ovel   című előadása, ami 21 órától látható a Stúdióban. A két alkotó Beyoncé Drunk in Love című slágerének és klipjének motívumait egy közös 21. századi rituálévá transzformálja. Elektronikus zenével, izzó neonokkal, megbabonázó mozgással invitálják transzállapotba a közönséget. A produkciót a berlini bemutató után az idei NEXTFESZT-en láthatta először a magyar közönség, ahol zajos sikert aratott.. A táncos-koreográfus Vadas Zsófia Tamara olyan előadásokból ismert, mint például a New Yorkot megjárt Nyúzzatok meg!, vagy a nagy sikerű Molnár Csaba koreográfia, az Eclipse. Gryllus Ábris neve a FOR, Uffalo Stez és az Yvein Monq formációkból csenghet ismerősen, de készített már zenét Frenák Pál és HODWORKS előadásokhoz, és dolgozott Szemző Tiborral is. A két alkotónak ez az első közös munkája.

Az audiovizuális illúziók világába egy magyar fejlesztés, az   Implausible Works   által készített Interactive Print alkalmazás kalauzolja el a nézőket 19 és 21 óra között a Trafóklubban.  Szécsényi-Nagy Loránd és Szekeres Ágnes olyan digitális kódokkal ellátott képeket installál, amelyek életre kelnek az okostelefonok képernyőjén. Az általuk fejlesztett alkalmazás letöltése után ráfókuszálhatunk a képekre, a kijelzőn pedig hanghatásokkal alakítható miniuniverzumok tárulnak fel előttünk a kiterjesztett valóságban. Az Augmented Reality interaktív installáció terében ezeket a képi és hangi elemeket komponálhatja kísérleti filmmé a közönség. A látogatók az őket körülvevő valóság fizikai és digitális labirintusában bolyongva lesznek operatőrökké, aztán a telefonjuk segítségével avanzsálhatnak vágóvá és rendezővé, végül pedig a vászonra vetítve nézhetik meg legfrissebb alkotásukat.

A virtuális hologramok, kódolt tartalmak és párhuzamos világokba tett utazásra ajánlott előzetesen regisztrálni az [email protected] e-mail címen.

Alkotók: SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd, SZEKERES Ágnes
Zene: HORVÁTH Ádám Márton
Dramaturg: PAPP Gábor
Közreműködik:   LICHTER Péter  
Együttműködő partner: Let it Be! art agency

Facebook-esemény:   ITT  

Időpont: 2017. április 26. — 20 órától

Helyszín:   Trafó  , Budapest

Jegyár: 1. 5000 HUF

Jegyigénylés:   ITT  

Címlapfotó: Trafó

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.