És az megvan, hogy Yves Saint-Laurent 1965-ös kollekciója, amelyet Piet Mondrian művészetének szentelt, legfőképp nem az haute couture-t, hanem a mindennapi viseletünket határozza meg?
Kevés divattervező mondhatja el magáról azt, amit Yves Saint-Laurent, hogy ekkora befolyással lett volna rá, hogy öltöznek a nők. A darabok, amelyeket ő honosított meg a nők ruhatárában – a nőkre szabott öltöny, a szafari kabát és persze a viharkabát –, már annyira beleivódtak egy gardrób repertoárjába, mintha mindig is ott lettek volna.
Ezeken a darabokon túl meg kell jegyeznünk, hogy Saint-Laurent negyven évi tevékenykedése alatt sokat megért a divatvilág: az orosz népművészet ihlette kollekciójától a ’71-es tavasziig, amely a náci-megszállta Párizs éveit idézve akkora port kavart, hogy egy kritikus egyenesen öngyilkos merényletnek minősítette a kollekciót.
Ugyanakkor kevés bemutatója maradt meg annyira a közvélemény emlékezetében, mint az 1965-ös, amelyet ma már a Mondrian-kollekcióként emlegetnek.
Annak ellenére, hogy a holland művész nevét viseli, a bemutatón végigvonultatott 80 ruha közül mindössze 7 idézte meg ténylegesen Piet Mondrian geometrikus művészetét.
A kollekció gyakorlatilag majdani kulturális meghatározó erejéről kapta nevét: egy élethosszú dialógus kezdődött divat és művészet közt, amely meghatározta Saint-Laurent karrierjét.
Saint-Laurent tudatában volt akkoriban, hogy nem képes lépést tartani kortársaival, akik nála merészebbek, modernebbek voltak. Mégis, az inspiráció az utolsó pillanatban jött.
Az inspiráció Mondriantól az utolsó pillanatban jött. Semmi nem élt, semmi modern nem volt az ötleteimben, amíg ki nem nyitottam azt a Mondrian-könyvet, amit anyámtól kaptam karácsonyra. Az adta a kulcsötletet
– mondta a divattervező a France Dimanche-nak. Maga a ’65-ös divatshow végülis nemcsak egy Mondrianhoz szóló óda lett, látható hatást tett rá még Serge Poliakoff és a formalista Kazimir Malevich.
A bemutatót követő évben, a kollekció szinte unalmasan népszerű lett, ahogy a Harper’s Bazaar írta. A Mondrian-ruhautánzatok elárasztották a piacot. A legérdekesebb azonban, hogy ezzel a húzásával Saint-Laurent kétfelé is tudott befolyást gyakorolni: egyrészt a tervezők elkezdtek egyre több elemet inkorporálni a képzőművészetből ruháikba, másrészt meghatározta a ready-to-wear kezdetét, ahogy ma ismerjük.
A ready-to-wear fogalma gyakorlatilag a modern utcai ruházatot jelenti, a csavar talán annyi a fordításban, hogy magában foglalja a haute couture divattervezőinek funkcionális, mindennapi ruházkodás felé fordulását. A Mondrian-kollekció ugyanis olyannyira népszerűvé vált, hogy Saint-Laurent volt az első, aki egy ruhájának szabásmintáját eladásra bocsátotta. Onnantól kezdve nemcsak a tervező párizsi műhelyében készültek el a kollekció darabjai, hanem nők otthonaiban. Ez volt az első alkalom, hogy egy kifutó darabja ilyen nyíltan befolyásolta, mit akartak viselni a nők.
A szabásminta elérhetővé tételét követően Saint-Laurent maga is megnyitotta a saját ready-to-wear boltját. Jobban mondja, valahogy egy sajátos átmenetet képzett a tervezés, a szabóság és a ruhabolt között. Ha átlagemberek pénzt keresnek az ő tervezéséből, miért ne tehetné ezt maga az ötletgazda is? Azóta pedig a divatvilág valahogy így is maradt, ahogy Yves Saint-Laurent meghatározta.
