A színész nemrég még tini lányok ezreinek a szívét törte össze a ma már klasszikusnak számító High School Musical című sorozatban. Azóta ő is felnőtt, és egész ügyesen feszegeti a határait. Idén Ted Bundyt, a hírhedt amerikai sorozatgyilkost alakítja a vásznon.

Az Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile rendezője, Joe Berlinger érdekes aspektusból nyúlt a témához. Az 1970-es évek Amerikájában legalább 30 nőt meggyilkoló Ted Bundy ellentmondásos figura volt. Legalábbis abból a néhány morzsából, amit megtudtunk a filmről, ezt a látszatot festi. Berlinger Bundy felesége, Liz Kloepfer szemszögéből mondja el a történetet. A szerepet Lily Collins kapta meg.

Rolling Stone
Idilli Család? / Fotó: Rolling Stone

Bundy híres volt megnyerő külsejéről, aminek köszönhetően futottak utána a nők. Tehát nem volt nehéz áldozatot találnia. Pont ezért érdekes, hogy feleségét nem ölte meg, vagyis a sorozatgyilkosok többségével ellentétben, neki voltak érzelmei.

Valamiért Liznek sikerült az, ami az áldozatoknak nem, vagyis életben maradnia egy pszichopata mellett. Ráadásul évekig nem hitte el, amit a férjéről terjesztettek.

Berlinger egyébként a karakter pszichológiai hátterét se nagyon bolygatta meg a filmben. Talán azért sem, mert megy egy sorozata a Netflixen, Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes címmel. Ebben bőven kitérnek Bundy személyére és gyilkosságaira.

Film készült a “milwaukee-i kannibálról”, Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosáról

Úgy látszik, Amerika ráfeküdt a gyilkossztorik megfilmesítésére. Tarantino Manson-ügyét tematizáló alkotása hétről hétre előrébb van. Nemrég több kiváló színésszel is bővült a team, például Al Pacinoval. Most pedig Dahmer a milwaukee-i kannibál ügyét viszi vászonra. Tettei önmagukban is szörnyűek. De ami még tovább sokkolta a kedélyeket, hogy áldozatai maradványait a rendőrség a hűtőszekrényében találta meg.

Efron színészi játéka állítólag elképesztő, és külseje alapján abszolút tökéletes választás volt a szerepre. Karakterének személyiségi jegyeit megfelelő ütemben adagolja az alkotás.

A tárgyalásokhoz érkezve a néző szeme láttára válik esetlen, önbizalom-hiányos emberből pont ennek az ellenkezőjévé.

Leszámítva azt, hogy a pszichológiai háttér hiányzik, a film nagyon jó kritikában részesült, ami főleg a színészeknek köszönhető. Bár megfesteni egy sorozatgyilkos portréját, közben pedig egy másik ember szemszögéből elmesélni történetet, nem könnyű filmes vállalkozás.

Nézd meg a film előzetesét!

EXTREMELY WICKED, SHOCKINGLY EVIL AND VILE Official Trailer (2019) Zac Efron, Lily Collins Movie HD

EXTREMELY WICKED, SHOCKINGLY EVIL AND VILE Official Trailer (2019) Zac Efron, Lily Collins Movie HD Subscribe to Rapid Trailer For All The Latest Movie Trail…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.