Zacher Gábor toxikológus szerint a koronavírusnak azért extrém magas a halálozási rátája Magyarországon, mert a lakosság általános egészségi állapota pocsék. Ezért lenne szükség a jó példákra, mint Orbán VIktor.

Zacher Gábor: Jósolgatni fölösleges

Zacher Gábor toxikológus, sürgősségi orvos a 24.hu-nak adott hosszú interjút, amelyben több szakmai és magánéleti kérdést is érintettek, valamint szembesítették a járványhelyzetről korábban tett kijelentéseivel. Zacher hangsúlyozta, hogy nem akar senkit „paráztatni”, csak azt szeretné elérni, hogy „ne bagatellizáljunk egy ilyen járványt”.

Mindezt többek között azért, mert általában kicsit sötétebben látta a történetet, mint mások, orvosként ugyanis folyamatosan ott volt a halál közelében.

Amikor folyamatosan napi kétszáz fölött van a halottak száma, azért az úgy tud lecsapódni egy sürgősségi osztályon, hogy nem az optimizmust hozza ki az emberből

– mondta. Ezzel együtt fontosnak tartja az önkritikát is, ezért hozzátette: „Rájöttem a harmadik hullám idején, hogy jósolgatni fölösleges, legfeljebb valószínűsíteni tudunk, mert a jövő végső soron kiszámíthatatlan. Azt sem lehet megmondani, hogy a negyedik hullám hogyan fog lecsapni Magyarországra, és milyen mértékű bajokat okoz. Úgyhogy jóslásokba a továbbiakban nem bocsátkozom.”

A koronavírus-járvány alaposan letesztelte a magyar egészségügyet

Zacher a politikát is érintve beszélt arról, hogy a járvány idején milyen káros volt, hogy a kormány nem engedte be az újságírókat a kórházi osztályokra, szerinte ugyanis egy ilyen helyzetben meg kell mutatni az embereknek a valóságot. „Ez itthon nagyon hiányzott, és többek közt ezért tartunk ott, hogy sokan máig nem veszik komolyan ezt a betegséget” – mondta.
Kapcsolódó cikk
A toxikológus ugyanakkor úgy véli, hogy a járvány alaposan letesztelte a magyar egészségügyet, és „a magyar egészségügy kitűnően vizsgázott. Megmutatta, hogy egyáltalán nem annyira szar, mint sokan mondják.”
Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázza, hogy a koronavírusnak mégis extrém magas halálozási rátája volt Magyarországon, Zacher azt mondta: „Azért, mert a lakosság általános egészségi állapota pocsék. A negyedik legelhízottabb ország vagyunk a világon, és a megelőzhető betegségek, mint például a magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, egyes daganatos megbetegedések miatti halálozásban elsők vagyunk Európában.” Majd megjegyezte azt is, hogy van olyan vezető politikus, aki az elmúlt tíz évben 25-30 kilót hízott.

Ezért is értékelné, ha Orbán Viktor lefogyna. „Sokan rajonganak érte. Ha azt mondaná, emberek, fogyjunk egy év alatt huszonöt kilót, és végigcsinálná, rengetegen utánoznák. Huszonöt kilót lefogyni egy év alatt nem egy teljesíthetetlen feladat, nekem ne mondja senki” – vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet a magyarok egészségi állapotának a javítására.

Zacher egyébként azt állította korábban, a karanténidőszakban megnőtt a tudatmódosítók fogyasztása is.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.