Nagy-Britannia legkisebb súlyú koraszülöttjének szülei végre a kezükben tarthatják kislányukat, miután hosszú időn át kórházban kezelték, és az sem volt biztos, hogy életben marad.

Csoda történt

Hannah Stibbles tavaly december 30-án született császármetszéssel, és születésekor mindössze 325 grammot nyomott. Az orvosok kezdetben csak 20 százalék esélyt adtak neki a túlélésre, de a kis Hannah óriási küzdő, így most már elég erős ahhoz, hogy egyedül lélegezzen, annak ellenére, hogy édesanyja 25 hetes korában hozta világra – írta az Independent.

25-Hetes-Koraszulott-Gyermek-Eletben-Maradt-2
/ Fotó: Brandon Stibbles / Swns

Szülei, a 17 éves Ellie Paton és a 21 éves Brandon Stibbles hosszú idő óta a napokban tarthatták először a a kezükben kislányukat, aki születése óta a glasgow-i Queen Elizabeth Egyetemi Kórházban ápolnak.

Már látszólag tudatánál van

A növekedő, 547 grammos Hannah már kinyitotta a szemét, és szülei csöveken keresztül etethetik. Amikor a házaspár látogatja a kis csöppséget, meséket olvasnak neki, és legnagyobb örömükre már reagál a hangjukra.

A szemeit kinyitotta, és már látszólag is tudatánál van. Integetett nekünk, mi pedig visszaintegettünk. Egész nap ott vagyunk vele, minden nap

– mondta az édesanya, aki párjával együtt már most számolja vissza a napokat, amíg Hannah-t átszállíthatják az otthonához közelebb eső Crosshouse Kórházba.
Az orvosok elmondása szerint Hannah-nak legalább áprilisig még kórházban kell maradnia, mert eredetileg akkor kellett volna megszületnie, és addigra lehet olyan állapotban, hogy ne szoruljon állandó orvosi megfigyelésre.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet