Nem viccelünk, egy 17 éves fiú beperelte szüleit, amiért Gaylordnak keresztelték. Sőt, 250 ezer dollárt követel.

A World Daily News Report írta meg, hogy Gaylord Williams, a Missouri államban élő tinédzser szerint szülei direkt adtak neki nem csupán elavult, de kemény támadási felületet biztosító keresztnevet. 

Többször elmondták, hogy csak becsúsztam, és ezzel tönkre tettem az életüket. Az apám egyszer részegen azt is bevallotta, hogy ezzel a névvel akarták megkeseríteni az enyémet is.

– idézte fel emlékeit a fiú.

Mivel nem volt tervezett gyerek, ezért szülei őt tartották bűnbaknak félrement életük miatt, és így akartak bosszút állni rajta, hogy ugyanúgy megnyomorítsák az életét, ahogy azt az ő világrajövetele tette velük.

Nyomorúságos az életem! Nem várhatok, amíg 18 éves leszek, hogy szülői beleegyezés nélkül, önálló döntést hozhassak a nevemről…

– tette hozzá Gaylord.

A szülei újra és újra megtagadták tőle a névváltoztatás lehetőségét. Amíg 18. életévét betölti, sérelmeit kompenzálandó, gondolta, peres úton követel 250 ezer dollárt biológiai anyjától és apjától. Folyamatosan gúnyolják, és megjegyzéseket tesznek rá, többször is megverték, kétszer kórházba is került.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.