Az MNB most tiszta vizet öntött a pohárba, mindenki megnyugodhat.
Manapság szinte mindenkinek a spórolás a legfőbb célja, hiszen akkora az infláció, hogy a pénztárcánk már nehezen bírja tartani a tempót a folyamatos drágulással.

Az 5 forintos pénzérme jelenleg a legkisebb forgalomban lévő fizetőeszközünk. 1993-ban bocsátották ki, egyik oldalán az értéke, a másikon pedig egy nagy kócsag látható. Már egy ideje hallani lehet szóbeszédeket, hogy a közeljövőben esetleg kivonják a forgalomból, és pontosan arra a sorsra jut, mint annak idején az 1, illetve 2 forintos érméink – írta meg a Promotions.

Most a Magyar Nemzeti Bank elárulta, hogy mik a tervek ezzel kapcsolatban.
Megnyugodhatnak az 5 forintos pénzérme kedvelői, ugyanis kiderült, hogy az MNB egyelőre nem tervezi, hogy kivonja a forgalomból ezt a fizetőeszközt. Ez azért is lehet, mert az 5 forintos aránya nem változott a forgalomban lévő érmék között, ugyanis stabilan az egyharmadát teszi ki már több mint 10 éve.
Az is felmerült, hogy esetleg a jelenleg legnagyobb, 20 ezer forintos bankjegynél nagyobb értékű fizetőeszköz is forgalomba kerül, de úgy néz ki, hogy erre sem kerül sor egyelőre, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank szerint nem várható változás a most hatályos készpénzforgalmi stratégiában – vagyis nem kell arra számítanunk, hogy esetleg kibocsátásra kerül a 30, vagy 50 ezer forintos bankjegy.
Ha valakit esetleg érdekel, itt egy nagyon érdekes videó arról, hogyan készül a 10 ezer forintos bankjegy:

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.