Megan Roy teljes világa összeomlott, amikor megtudta, hogy az édesapja rákban haldoklik. A férfi először 2017 februárjában kapta meg a lesújtó diagnózist, ekkor a torkában találtak egy csomót. Az orvosok műtétileg eltávolították, amit tudtak, emellett kemoterápiát és sugárkezelést is kapott, az orvosok optimisták voltak az esélyeivel kapcsolatban.

„A betegség kezelése március 6-án, a 23. születésnapomon kezdődött” – írta a férfi lánya, Megan, aki a történetét a IspireMore oldalon osztotta meg.

„Két hónapon át kapta a kemoterápiát és a sugárkezelést. A kemótól legyengült és kimerült. A sugárkezeléstől égett a torka. Ez megnehezítette számára az evést és a nyelést. Már a kezelés elején kapott egy szondát, hogy hozzájusson a szükséges tápanyagokhoz. Nehéz volt végignézni, hogy fájdalmai vannak, de ő végig pozitív maradt, és a körülmények ellenére is megőrizte a humorát és a vidámságát” – idézte fel Megan.

A nő elmesélte, hogy a szülei még a középiskolában ismerkedtek meg, a diplomaosztó utáni bulin mutatta be őket egymásnak egy barátjuk. Ezután elválaszthatatlanok voltak, és néhány évvel később összeházasodtak. Három gyerekük született, két fiú, és egy lány.
Megan Roy „Álesküvője” haldokló apjának5
/ Fotó Megan Roy által feltöltve a Inspiremore hivatalos oldalára
A férfi először legyőzte a rákot, és az élet egy időre visszatért a normális kerékvágásba. 2018. március 23-án azonban a család újabb lesújtó hírt kapott. A rák visszatért, és ezúttal még agresszívabban. Először a férfi vastagbelében fedezték fel, de aztán kiderült, hogy már az egész szervezetében elterjedt, megtámadta a máját, a tüdejét, a csontjait és végül az agyát is.

Kapcsolódó cikk

Az orvos, akit felkerestek, azt mondta, hogy a rák már a 4. stádiumban van, és körülbelül 8-12 hónapot jósolt Megan apjának, abban az esetben, ha vállalja a kezelést. A férfi azonban visszautasította a kemoterápiát, mert nem akarta, hogy a hátralévő idejében állandóan gyenge és kimerült legyen. A családjával akart lenni, és élvezni akarta az életet.
Megan Roy „Álesküvője” haldokló apjának1
/ Fotó Megan Roy által feltöltve a Inspiremore hivatalos oldalára
Felkerestek egy orvost a texasi Houstonban, hogy felmérjék, milyen más lehetőségeik vannak, de az orvos közölte velük, hogy már késő, mivel a rák megtámadta a férfi agyát, és semmit nem tehetnek érte. Az édesapa eltökélte, hogy a hátralévő időt a családjával tölti, és a lehető legtöbbet hozzák ki abból, ami még megadatott nekik.
Megan, aki ekkor még egyetemre járt, és éppen akkor készült megvásárolni az első saját lakását, vigasztalhatatlan volt, amikor belegondolt, hogy az édesapja nem lehet mellette élete fontos pillanataiban, többek között az esküvőjén sem. Akkoriban éppen nem járt senkivel, és tudta, hogy nem sok esély van rá, hogy még időben megtalálja az igazit ahhoz, hogy az apja oltár elé kísérhesse az esküvőjén, de eltökélte, hogy valamilyen formában megszerzi maguknak ezt az élményt.
Megan Roy „Álesküvője” haldokló apjának
/ Fotó Megan Roy által feltöltve a Inspiremore hivatalos oldalára
Először csak az édesanyjával és a sógornőivel kezdtek el tervezgetni, de aztán rengeteg segítséget kaptak, még vadidegenektől is. Felkereste őket egy esküvői helyszín tulajdonosa, egy videós, egy fotós, egy virágüzlet, egy menyasszonyi ruhabolt tulajdonosa és még sokan mások is, és végül minden készen állt a tökéletes „álesküvőhöz”.
Megan Roy „Álesküvője” haldokló apjának3
/ Fotó Megan Roy által feltöltve a Inspiremore hivatalos oldalára
A férfi oltár elé kísérte a lányát, táncoltak, nevettek és sírtak, és együtt ünnepeltek a családjukkal. „Természetesen ez nem az volt, amit elképzeltünk, vagy amire vágytunk, de ez a nap rólunk szólt. A kapcsolatunkról. A különleges, tökéletlen, de vidám és szeretetteljes kapcsolatunkról. Körben álltunk a családunkkal és kézen fogva imádkoztunk a csodáért és azért, hogy még több időt tölthessünk együtt. És miközben táncoltunk, hálát adtam érte Istennek” – idézte fel Megan a különleges napot.

Kapcsolódó cikk

Megan egy levelet is írt az apjának, amit összekombinált az álesküvőn készült videóval, és néhány héttel később megmutatta a videót az apjának. Tudták, hogy az együtt töltött idejük a végéhez közeledik, de nagyon hálásak voltak érte, hogy megszervezték ezt a különleges ünnepséget. Néhány nappal később Megan édesapja elhunyt, miközben a családja körbeállta a kórházi ágyát.
Megan Roy „Álesküvője” haldokló apjának2
/ Fotó Megan Roy által feltöltve a Inspiremore hivatalos oldalára
Azóta 3 év telt el, és Megan most már az igazi esküvőjére készül. Vőlegényét egy évvel édesapja halála után ismerte meg, és bár ő már nem lehet ott az esküvőn, Megan örömmel gondol vissza a közös emlékekre, és biztos benne, hogy az apja lélekben mellette lesz a nagy napon.

„Nem tudom elképzelni, hogy nélküle kell oltár elé sétálnom majd jövő hónapban, vagy azt, hogy nem táncolhatok majd vele. De ha visszanézek az együtt eltöltött időre, mosolygok, és tudom, hogy valahogy közel lesz hozzám azon a napon. Gyakran megnézem a videót. Amikor látnom kell a mosolyát, vagy hiányzik az ölelése, és hálás vagyok, hogy megragadtuk a lehetőségeket. Igyekszem megbánás nélkül élni az életet, és mindenkit szeretni, úgy, ahogy ő tanított”

– mondta Megan.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet