A korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György a börtönből telefonált feleségének, és rajta keresztül arra kérte apját, hogy rejtsen el több mint százmillió forint értékű luxustárgyakat.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) több mint egy éve letartóztatásban ülő elnöke és 21 társa – köztük az azóta lemondott igazságügyi államtitkár Völner Pál – ellen tavaly októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. Azzal gyanúsítják Schadlt, hogy közel egymilliárd forint illegális jövedelemre tett szert.

Schadl és felesége otthonában tavaly novemberben tartott házkutatást a rendőrség, és a talált ékszereket és órákat akkor nem foglalták le, mert az eljárás akkori részében erre nem volt szükség. Most novemberben azonban az ügyészség elrendelte a vagyon zár alá helyezését, amiről Schadlt is értesítették, aki ezután megpróbálta elrejteni a vagyonát, írjaBlikk.

A vádirat szerint Schadl György a számára biztosított telefonon felhívta feleségét a börtönből, és rajta keresztül megkérte apját, hogy béreljenek egy széfet, és rejtsék el benne az eddig le nem foglalt ékszereket és luxusórákat. A kérésnek eleget tettek, és több mint 100 millió forint értékű vagyontárgyat tettek egy Schadl apjának nevén bérelt széfbe. 

Az ügyészség azonban rájött, így Schadl felesége és apja ellen is vádat emeltek különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás miatt.

Az ügyészség Schadl feleségére két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönt és 50 millió forint pénzbüntetést, apjára ugyanezt a büntetést, ám mellékbüntetésként csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványozott beismerő vallomás esetén.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.