Pepitában posztolt szövegek, grafikák, ékszerek és életképek. Kemény Gabriella polihisztori mivoltának ezen a szombaton a költői része mutatkozott meg, ugyanis az RS9 Színház múlt századi miliőjében bemutatták a Zsebuniverzum című kötetét. Volt zene, felolvasás és kígyózó sor a dedikálásnál.
Zsíroskenyér, fröccs és pinceszag
Valószínűleg nem is kezdődhetne másképpen egy kötetbemutató, mint utcafronti dohányfüstös bölcsészbeszélgetésekkel, jó húsz percnyi késéssel és utolsó pillanatos „vip” befutókkal. A rendezvény az RS9 Színház pincéjében volt, így a frissen felmosott lépcsőkön lefelé egyensúlyozva, azonnal megcsapta az embert az a tipikus dohos szag, amihez később társult némi boros és hagymás is. Ugyanis a büfé pultján zsíroskenyérrel várták a vendégeket, ami – főleg, hogy kockás szalvétán tálalták – egy szempillantás alatt elém idézte a tábortüzes, balatoni estéket. Lehet, véletlen egybeesés, de Kemény Gabi kötetére olyannyira jellemző gyerekkori nosztalgiát már a kezdés előtt megidézték.
Mialatt bementünk és helyet foglaltunk a teremben, már elkezdődtek az ismerős dallamok. Nagyjából úgy időzítették, hogy mikor mindenki befejezte a fészkelődést, Gabi a mikrofonhoz lépett és elénekelte a Blue Eyed Bird című saját költeményét.
Megteremtett vele egy olyan misztikus hangulatot, amiben egy ballada a természet hangjaiba oldódhatott, madarak csiripelhettek és kísérteties kontextusba kerülhettek a leírva csak egyszerűen szomorú sorok.
Ezt követően a színpadra reflektor került, Gabi hunyorogva leült középre és Szerényi Szabolcs (a Kreatív főszerkesztő-helyettese – a szerk.) megnyitotta a beszélgetést, bemutatta Tinkó Mátét is mint a Zsebuniverzum kötet szerkesztőjét és mint írót. Kemény Gabit költőnek, polihisztornak, médiaszakértőnek aposztrofálta. A mögöttük lévő kivetítőn pedig versrészletek és grafikák váltották egymást, kicsit gyorsan, gondolom, abból a célból, hogy a közönség ne a szövegekben, hanem a beszélgetésben merüljön el.
Személyes kontextus és véletlenek
Mindenképpen meg kell jegyeznem: ha a napom hercegnő lett volna, akkor a Zsebuniverzum kötetbemutatója lett volna rajta a korona, ugyanis úgy éreztem aznap összejátszottak a csillagok. Arra a napra esett ugyanis a Fenntarthatósági Nap és az Olvasás Éjszakája is, amikbe szintén belepillantottam.
Egyszerűen fejben egymás mellé raktam a szavakat: fenntartható olvasás. Kemény Gabi, aki többek között az instaköltészetéről híresült el, pedig egészen véletlenül erősen feszegeti ennek a témának a határait.
Megkerülhetetlenül felvetődött a beszélgetés folyamán, hogy a közösségi média és a felgyorsult, lerövidült olvasási szokások hogyan befolyásolják a művészi preferenciát.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon nehéz olyan verseket kirakni, amik egyszerre mélyek, hitelesek, szeretem őket és közben az emberek elolvassák és értékelik is. Folyamatosan egyensúlyozom[/perfectpullquote]
– válaszolta Gabi, mikor az instagrammos posztjairól kérdezték. „Most például azért kezdtem el haikukat írni, mert azok nagyon rövid szövegek, amit az emberek elolvasnak. Egy olyan forma, ami nagyon misztikus, és el tudom bennük mondani mindazt, amit máskor egy hosszabb versben teszek” – egészítette ki, megerősítve, hogy bizony olykor a fogyasztói szokásokhoz igazodik a művészet, nem pedig fordítva.
Zsebuniverzum: “Amikor hordják, a mi szemünkön keresztül látják a világot” – Interjú
ContextUs: A Zsebuniverzum Instagram-oldalát szemlézve realizálható, hogy több ciklusból épülnek fel a posztok koncepciója (amellett, hogy az első köteted címével is azonos az oldal). Március 22-ig Simon Márton Polaroidok könyvéhez köthető, arra emlékeztető fotókat láthatunk. Ezt követően minimalista versek bukkannak fel, mintha írógéppel írták volna. Augusztus 2-tól pedig a Riverside ékszerkollekciót népszerűsíted.
A kötet nélküli költő rajongótábora
Mint arra a beszélgetésben is kitértek, Gabi sikere nem a kötet megjelenésével kezdődött. Egy kedves kis történetet mesélt Csermák Dóri, akivel a bemutató előtt ismerkedtem meg és együtt dolgozott Gabival a Riverside projekten.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Szimpla design vásárban voltam, ahol az egyik árusnak – aki gyönyörű grafikákat árult – meséltem, hogy sietnem kell az esemény végén az összepakolással, mert könyvbemutatóra megyek. Megkérdezte, hogy kinek lesz. Teljesen felderült az arca, amikor annyit mondtam, hogy Zsebuniverzum. Mondta, hogy folyamatosan figyeli Instán Gabi írásait. Azt sajnos nem tudta, hogy ma van a bemutatója, de mindenképpen vesz egy példányt, mert nagyon szereti[/perfectpullquote]
– mesélte Dóri. Biztos, hogy még rengetek ilyen történetet lehetne fellelni, hiszen, ahogy Gabi is említette, a közönségépítésben abszolút tudatos volt. Szerette volna úgy megjelentetni a kötetét, hogy már egy biztos bázis tud róla és nem csak az ismerősök töltik meg a termet.
Meseszerű ciklusok, tudatos álmodozás
Teljesen mellékes a tény, de a körülmények mégis lényegessé teszik, hogy aznap valamiért vettem a bemutató előtt egy Kinder tojást, ha úgy tetszik, egy darab gyerekkort. Gabi kötete a nosztalgikus, felhőtlen képektől közelít a „felnőtté felejtés” állapotába, ahol már beszél olyan sablonosnak címkézett témákról is, mint szerelmi bánat. Bevallása szerint:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon sok izgalmas gondolatomat a gyerekkoromból hoztam. Nyilván történtek velem érdekes dolgok tinédzserként is, de a lényeg, minden, ami lettem, az az életem első tíz évében benne van[/perfectpullquote]
– tette hozzá a témafelvetéshez.
Többek között kiemelték azt is, hogy mennyire tudatosan épül fel a kötet, és felmerült, ez vajon mennyire általános az elsőkötetes szerzők körében. A narratív ciklusokban karakterek viszik előre a versekből szőtt történetet és egy kerek egészbe ölelik a tartalmat. „Miközben versekről beszélünk, miniatűr történetek épülnek és amíg az olvasó be nem vonódik ebbe az univerzumba, addig a költő nem beszél a bánatairól, csalódásairól, tehát önmagáról. Távolabbról kell indítani és a személyes aspektusokra később kell rátérni” – fejti ki a véleményét Tinkó Máté.
Szó esett még a kötet szimbólum rendszeréről és apró karaktereiről, amik ezt a jó értelemben furcsa világot építik. Ennek részeként pedig az álomszerű részek is nagy szerepet kapnak, amire Máté úgy utalt, hogy:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]vannak a kötetnek nagyon izgalmas álomaspektusai, amiket jó esetben csak a legjobb filmrendezők tudnak megcsinálni. A vizualitás szintjén úgy jelennek meg, mint áttűnések a gyermekkorból a felnőttkorba.[/perfectpullquote]
Ez az úgymond megfoghatatlanság pedig gondolkodásra készteti és asszociálásra ösztönzi az olvasót, amit Gabi koncepciószerűen el is akart érni a kötetben.
Mennyi művészeti ág lehet egyszerre szimbiózisban?
Első ránézésre is szembetűnik, hogy Gabi költészetét mindig valamilyen, egyéb művészeti irányzat is keresztezi. Ezt a beszélgetés folyamán ki is emelik. A Zsebuniverzumot például Terenyei Tímea illusztrálta. „Timivel nagyon hasonló a belső világunk, mindketten belvárosi lakás gyerekek vagyunk és ugyanazok a dolgok tetszenek nekünk” – meséli Gabi, valamint hozzáteszi, hogy volt arra is példa, hogy ő írt verset Timi egyik rajzához, tehát esetükben egy kölcsönös oda-visszahatásról van szó. Miközben erről beszélgetnek, a grafikák a háttérben pörögnek, félig-meddig rájuk vetülve.
Költészete mellett Gabi olykor zenét is szerez, sőt inkább vallja magát zenésznek, mint költőnek.
Egészen praktikus okokból billen a mérleg nyelve a versek felé: “nem lehet annyi zenét szerezni, mint amennyi verset írni” – mondja, tovább taglalva, hogy a költészet egy magányos műfaj, nem kell hozzá nagyjából semmi. De persze ennek ellenére mégis rengeteg mindenkivel dolgozik és dolgozott már együtt, neve összefűződik ékszerekkel és ruhákkal is. A költészete tehát annyi oldalról van megtámogatva, hogy felmerülhet bennünk megáll-e egyáltalán egyedül. Ezt mindenki maga dönti el, és milyen jó, hogy eldönthetjük!
