Orbán Ráhel és Tiborcz István elköltözött Marbellára, ahol szállodát is vettek. Azonban a börtönbüntetést kapott politikus, akié volt az ingatlan, Marbella főpolgármesterei mellett a városi tanács várostervezési menedzsere volt.

Tiborcz István érdekeltségei

Spanyolország egyik legnagyobb korrupciós ügyében ítélték el korábban azt az üzletembert, akinek az egykori, murciai szállodaépületét megvette a Tiborcz István érdekeltségében álló, Orbán Ráhelt kreatív vezetőként alkalmazó BDPST Group – írja legfrissebb számában a HVG.

Orbán Viktor miniszterelnök vejének az érdekeltsége egy 84 szobás szállodához jutott 9,3 millió euróért. A hotel egykor Juan Antonio Rocának a birtokában volt. A politikus Marbella főpolgármesterei mellett a városi tanács várostervezési menedzsere volt, és ebben a pozíciójában mindenható ura bármely építkezésnek, amelyek engedélyezéséhez rendszerint kenőpénzen keresztül vezetett az út.

A korábbi tulajdonost 50 évre ítélték el

A spanyol bűnüldözők azonban a kiterjedt Malaya-művelet keretében – sok más társa mellett – Rocára is rábizonyították a sikkasztást, a pénzmosást és a vesztegetést. Így a dúsgazdag politikust nemcsak 50 évi börtönre, hanem 233 millió eurós (80 milliárd forintnál is több) vagyon elkobzására ítélték. Emiatt került az igazságszolgáltatáshoz a szálloda, amelyet évek óta árultak, és kötött ki végül a BDPST-nél.

A cikk szerint a befektetés akár jó üzletnek is bizonyulhat, az elmúlt időszakban beszakadtak Spanyolországban az ingatlanárak, leginkább a Covid miatt. Ráadásul Tiborczék még további felvásárlási célpontokat is kiszemeltek a HVG szerint.

A spanyol tengerparton egyébként nincsenek egyedül a Marbellára költözött Tiborczék, korábban már más magyar befektetők is megjelentek. A városban Zsidai Royt is megtalálhatjuk, aki három éttermet is üzemeltet a településen.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.