Olyan aranyosak a gyerekek, mikor nyitott szájjal alszanak, de ez nem egészséges.

A szülők imádják nézni, ahogyan a gyermekük édesdeden, nyitott szájjal alszik. De a szájon át való légzés nem olyan ártalmatlan, mint amilyennek tűnik. Utalhat egészségi problémák meglétére, és elő is segítheti azok kialakulását.

Eláruljuk, mi történhet, ha a gyerek nyitott szájjal alszik.

Alvás közben szájon át venni a levegőt nem normális dolog

gyerekek nyitott szajjal alszik 1

Az embernek az orra való a légzésre:

  • Az orr megszűri a belélegzett levegőt, kiszűri az idegen részecskéket és a méreganyagokat. Ezenkívül a levegő páradúsabbá is válik az orrjáratokban.
  • Az orr felmelegíti a levegőt olyan hőmérsékletűre, ami kedvezőbb a tüdő számára.
  • Az orr a szaglást is lehetővé teszi számunkra.

Időnként természetes, hogy a szánkon veszünk levegőt (például beszéd vagy fizikai aktivitás közben), mégis az orrunk van a légzésre kitalálva.

gyerekek nyitott szajjal alszik 2

Többféle egészségi probléma is kiválthatja azt, hogy a gyerek a száján keresztül lélegzik. Ilyen az orrdugulás (például allergia, megfázás miatt), a gyulladás és az orrpolip is. Vannak gyerekek, akiknél már egészen korán kialakul a szájon át való légzés szokása.

Ha a gyermeked nyitott szájjal alszik, az ad némi okot az aggodalomra, mert kiválthat egészségügyi problémákat.

Alvási apnoe

gyerekek nyitott szajjal alszik 3

Az orvosok szerint a szájon át való légzés alvási apnoét okozhat vagy súlyosbítja azt, ha már fennáll. Ez az egyik legsúlyosabb következménye a szájon át való légzésnek.

Alvási apnoénak nevezzük, mikor a légzés hirtelen kihagy, majd újraindul. Ennek tünetei alvás közben a hirtelen légzésmegállás, a hangos horkolás, a kiszáradt szájjal ébredés, az álmatlanság, a napközbeni fáradtság. Ez az állapot már önmagában is veszélyes, de szív-, máj- és anyagcsere-problémákat is okozhat.

Kapcsolódó cikk

A fenti képen az alvási apnoét láthatod, mikor a torok izmai ellazulnak és nem engedik a levegőt megfelelően áramlani a légutakban.

 

Szájszárazság és fogszuvasodás

gyerekek nyitott szajjal alszik 4

Mikor a szánkon vesszük a levegőt, a légáramlás kiszárítja az ajkainkat és a szájüreget, illetve benne az ínyt is. Ennek következtében a szájüregben természetes módon megtalálható baktériumok összetétele megváltozik, ez pedig fogszuvasodást és ínybetegséget okozhat.

 

Rossz harapás, valamint más fogászati- és állkapocs problémák

gyerekek nyitott szajjal alszik 5

Ha az orrunk helyett a szánkon át lélegzünk, elősegítjük az állkapocs- és fogászati problémák felmerülését.

gyerekek nyitott szajjal alszik 6

A szájon át való légzés és a nyelv rossz elhelyezkedése a szájban befolyásolja a harapást, a fogak torlódását és az állkapocs hátrafelé tolódását okozhatja. Ennek következtében az arc deformálódik, az áll kisebbnek, az orr nagyobbnak fog tűnni.

 

Hosszúkás, keskeny arc

gyerekek nyitott szajjal alszik 7

Tanulmányok szerint a szájon át való légzés és a nyelv rossz elhelyezkedése miatt az arc alsó része megnyúlhat. Ezek a változások 5 éves kor után válnak igazán láthatóvá. Amellett, hogy az arc alsó fele meghosszabbodik, a szájon át való légzés következtében csapott homlok és konvex arc is kialakulhat a normálisnál kisebb állal.

 
gyerekek nyitott szajjal alszik 8

Ha észreveszed, hogy a gyermeked a száján keresztül lélegzik, mielőbb fordulj orvoshoz!

 

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt-karsai-daniel-halalanak-oka

Szívszorító: Meghalt Karsai Dániel

Egy ország rendült meg. Negyvenhét éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Halálának hírét szombaton este testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dániel majdnem

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.