A horvátok csúnyán botrányt csináltak az Anne Frank-kiállításból

Az egész Európát bejáró kiállításhoz a szervezők még hozzácsaptak néhány ellentmondásos dolgot, ami aztán kiverte a biztosítékot.

Egy horvát középiskolában, Sibenik városban, cenzúrázni próbálták az Anne Frank életéről szóló, Történelem a mának című kiállítást, mert az igazgatónak nem tetszett, hogy a partizánokat pozitív, míg a usztasákat negatív fényben tüntették fel. A szervezők ezt követően leállították a programot.

Az amszterdami Anne Frank Ház múzeum és emlékhely – oktatási programjának részeként – saját készítésű és gondozású vándorkiállítása 1997 óta járja a világot, és eddig 40 országban több mint tízmillióan látták. Horvátországban Sibenik lett volna a 24. város, ahol megrendezik.

A Sibenik.in hírportál szerint a konfliktus abból adódott, hogy a szervezők a harminc pannó mellé, amely Anne Frank életét mutatja be, hat további pannót is hozzácsatoltak, amely nem része az európai programnak, és amely a partizánok, valamint az usztasák tetteit ábrázolja a második világháborúban. Josip Belamaric iskolaigazgató úgy vélte: az usztasákat a pannón úgy tüntették fel, mint háborús bűnösöket, akik szerbeket, zsidókat öltek és gyerekeket éheztettek, miközben a partizánok “angyalok voltak”.

Az igazgató arra kérte a szervezőket, hogy a vitatott pannókat távolítsák el, ők azonban az egész kiállítást leállították.

A tárlat szervezői, a Horvát Oktatási és Fejlesztési Hálózat a Kommunikáció Evolúciójáért (HERMES) elnevezésű civil szervezet közleményt adott ki, amelyben sajnálatát fejezte ki az ügy miatt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Sajnos az utóbbi időben egyre többször vagyunk tanúi a történelem eszközként való felhasználásának egyes politikusok és más érdekcsoportok részéről, akik hamis érveléssel megpróbálnak megosztottságot szítani ‘mi, jók’ és az ‘ők, rosszak’ között[/perfectpullquote]

– áll a szövegben. A HERMES jelezte, hogy a történelem ilyen hazug és leegyszerűsített tolmácsolásával soha nem foglalkoztak, és a jövőben sem fognak.

A hat pannó kivonásával – mint fogalmaztak – azt érték volna el, hogy erősítik a hitet, miszerint a második világháborúban “valahol a németek és zsidók között történt valami”.

Kiemelték: ez mellőzné a tényt, hogy Horvátország nagyon is része volt ennek a háborúnak, és emiatt nem hajlandóak hazug kompromisszumokra.

Hazánkban többször is szemtanúi lehettünk Anne Frank-kiállításnak.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.

titkok repulogeprol, titkok utaskiseroktol, repulogepes kisokos10

10 titok a repülőről, amit a légiutas-kísérők nem mondanak el

A légi marsallok inkognitóban repülnek, és szükség esetén megnyugtatják a zavart keltőket, vagy ártalmatlanná tesznek akár egy terroristát is. Az USA-ban, Franciaországban, Kanadában és sok más országban légi marsall szolgálat működik, erről még film is készült.

Nincs több cikk