Mindig is izgatott, miről beszélgethetnek kedvenc színészeid? Rendhagyó videósorozattal, valamint Racine, Térey, Molière és Jelinek műveinek színpadra vitelével dobbant a Katona József Színház.

Úgy, ahogyan csak ők ketten ismerik

A WMN.hu-val együttműködve Csak neked mondom címmel indít 12 részes videósorozatot szeptember 2-tól a Katona József Színház. A műsorban nem a szenzáció, hanem a személyesség, az emberi és szakmai kapcsolat a lényeg, tematikája pedig a Katona színészgárdájára épül, különlegessége, hogy két színész – egy katonás és egy általa választott nem katonás – kötetlenül beszélget egymással, kettesben. Elsőként Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs beszélgetését teszik majd közzé.

Thuróczy Szabolcs: A rendszerkritikus platformok találnak meg engem

Ez így volt kerek szerintem, jól engedték el a forgatókönyvírók. Három évad alatt lehet kibontani egy család életét nemzetközi koncepció szerint, ezt mondják a nagyon okosak. Ez nagyjából meg is történt. Olvasom, hogy sokan értetlenkednek bizonyos megoldások miatt, de én így találtam kereknek. Ebből többet nem tudtunk volna kihozni.

Történetek hangzanak el egy különleges kapcsolat kulisszatitkairól, színházi- és filmes élményekről, sikerekről, kudarcokról, győzelemről és veszteségről, hétköznapokról és ünnepekről, egyszóval: az életről – úgy, ahogyan csak ők ketten ismerik.

A rendhagyó, intim portrébeszélgetéseket június végén, közönség előtt rögzítették a Sufniban. Az adások szeptember 2-tól hetente kerülnek majd fel a WMN.hu YouTube-csatornájára.

Csak neked mondom: Indul a Katona József Színház és a WMN új műsora! (WERK)

Az ország vezető művészszínházának színészei, ahogy még sosem láttad őket. Egymás között, a WMN kamerái előtt. Szeptember másodikán indul, és 12 héten át hét…

További beszélgetőtársak: Borbély Alexandra – Tenki Réka, Elek Ferenc – Ötvös András, Jordán Adél – Jordán Tamás, Kovács Lehel – Lukáts Andor, Nagy Ervin – Lengyel Tamás, Pálmai Anna – Hernádi Judit, Pelsőczy Réka – Bata Éva, Rajkai Zoltán – Enyedi Éva, Rujder Vivien – Zoltán, Szacsvay László – Benedek Miklós, Szirtes Ági – Básti Juli

Vastaps Művészeti Díj és ováció a visszatérő és új társulati tagoknak

A színházi évadnyitó elején egy perces néma felállással emlékeztek szeretett kollégájukra, a nyáron elhunyt Radnai Annamáriára.

Ezt követően a hagyományoknak megfelelően kiosztották a Vastaps Művészeti Díjat, amely az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit ismeri el a társulaton belül:

  • Legjobb rendezés: Máté Gábor – Rozsdatemető 2.0
  • Legjobb női főszereplő: Szirtes Ági – Rozsdatemető 2.0
  • Legjobb férfi főszereplő: Vizi Dávid – Rozsdatemető 2.0
    Legjobb női mellékszereplő: Rujder Vivien – Rozsdatemető 2.0
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Mészáros Béla – Rozsdatemető 2.0, Jeanne d’Arc
  • Különdíj: Dér Zsolt – Leláncolt Prométheusz, Ha elmúlik öt év

A nagy érdeklődésre való tekintettel Hegymegi Máté rendezése, a Jeanne d’Arc átkerül a Kamrából a nagyszínpadra. Pálos Hanna és Rezes Judit visszatérésének köszönhetően pedig több sikeres előadás is újra látható lesz: a Lélegezz, a Nem vagyunk mi barbárok és a Részegek még 2019-ben, A bajnok jövőre kerül vissza a repertoárra.

Augusztustól a marketingvezetői feladatokat Horváth Máté látja el, aki korábban a Magyar Tájépítészek Szövetségénél kommunikációs vezető és social media manageri pozíciót töltött be. A Katona új értékesítési vezetője mostantól Szívós Tamás, aki különböző területeken már három éve dolgozik a színházban.

Függöny fel!

Az évad első bemutatóját október 5-én tartják a Sufniban. Elfriede Jelinek irodalmi Nobel-díjas osztrák írónő A királyi úton című művét Máté Gábor állítja színpadra.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A szereplők valamennyien vakok. Egyesek vak látnokok, ők fehér bottal jönnek, mások vak királyok, rajtuk korona van[/perfectpullquote]

– írja Elfriede Jelinek A királyi úton című szövegfolyam elején, amelyet állítólag már Trump elnökké választásának estéjén elkezdett írni.

Ónodi Eszter: “Jankának soha sem adatna meg, hogy Ónodi Eszterként a színpadon álljon”

Ónodi Eszter több mint 20 éve a budapesti Katona József Színház tagja, pedig kétszer merült fel benne, hogy elhagyja. Azóta mindkét esetben úgy érzi, jól döntött és kedvére változott a társulat. Szerinte az ízlése is “nagylányosabb” lett. Évi egy bemutatót vállal, idén ez a Platonov, Csehov drámája.

Október 12-én Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező Fehér szalag című filmjének színpadi adaptációját, az 1913-ban játszódó német gyerekmeseként aposztrofált bűnügyi történetet Ascher Tamás rendezésében láthatják a nézők a nagyszínpadon.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Minden terrorizmus forrása valamilyen idealizált eszme. Teljesen mindegy, milyen eszméről van szó, a hangsúly az abszolutizáláson van.[/perfectpullquote]

– vallja Michael Haneke.

December 20-án Tarnóczi Jakab rendezését, Katona József  Bánk bánját mutatják be a Kamrában. A naptári év utolsó bemutatója december 21-én lesz Molière Tartuffe című vígjátékát Bocsárdi László viszi színre.

Az évad második fele a következőképpen alakul: 2020 elején Anna Politkovszkaja Orosz napló című könyvéből Török Tamara dramaturggal készít estet Fullajtár Andrea és Pelsőczy Réka.

Március 6-án Zsámbéki Gábor A császár című rendezését láthatja a közönség a Kamrában. Az előadás szövege Ryszard Kapuściński, egykori lengyel újságíró művei alapján készül.

Ezzel párhuzamosan Jean Racine Phaedra című drámáját – Kemény Zsófi átiratában – Székely Kriszta állítja színpadra. A bemutatóra március 7-én kerül sor.

A 2019/20-as évad két utolsó premierjét május közepén tartják. Térey János Káli holtak című regényének színpadi változatát Dömötör András rendezi a Karmában.

Az új előadások sorát Gothár Péter rendezése zárja a nagyszínpadon; Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéjának bemutatóját május 16-án tartják.

Szeptember 11-12-én, két alkalommal lesz látható Richard McElvain The chess player című vendégelőadása a Kamrában. A darabot a művész Stefan Zweig novellájából adaptálta és számos nagyvárosban sikerrel mutatta be az elmúlt két évben. Többek között Helsinkiben, Szentpéterváron és Jeruzsálemben is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.