A Budapest Pride idén békésen, atrocitások és túlnyomó részben kordonok nélkül zajlott szombaton. Ugyanez sajnos a London Pride-ról nem mondható el.

A Pride-ot a brit fővárosban transzneműek elleni aktivista csoport zavarta meg. A csapatnak valahogyan sikerült átvennie a vonulást. Egy ideig a felvonulás élén mentek, transzparenseiken transzneműek elleni üzeneteket lehetett olvasni, és szórólapokat osztogattak.

Az incidensről elsők között a Pink News számolt be. Riportjuk szerint a csoport körülbelül 10 aktivistából állt. Az nem derült ki, hogy a vonulást megzavarók miként azonosították magukat. A Pink News állítása szerint nők voltak. A transzparenseiken pedig többek között ez volt olvasható: “A transzneműek tevékenysége eltörli a leszbikusokat”. 

A csoport tagjai elmondták a portálnak, hogy a “transznemű emberek ellen” tiltakoznak. Továbbá azt akarják, hogy a transzneműeket tiltsák el a nemükkel látszólag összhangban lévő vécék használatától.

Úgy tűnik, a csoport még csak nem is regisztrált a vonulás előtt, hanem egyszerűen megjelentek, és beszivárogtak a rendezvényre. Ráadásul hangoskodásra, ugrálásra, kiabálásra vették rá a vonulók egy részét. Egyelőre nem derült ki, a Pride-szimpatizánsok miért ültek fel a provokációnak. 

Sem a szervezők, a Pride in London, sem a rendőrség nem avatkozott közbe. Egyes értesülések szerint a szervezők vezetői tulajdonképpen megengedték nekik, hogy velük vonuljanak.

Ennek azonban a Dazed szerint nem kellett volna így lennie. A tervek szerint Sadiq Khan, London polgármestere vezette volna a vonulást a Nemzeti Egészségügyi Szolgálattal (National Health Service) együtt, az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából. 

A Pride in London egyik szóvivője ekként fogalmazott az esetről:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Pride-ot minden évben százezrek kísérik, hogy demonstrálják, a Pride még mindig fontos. A melegre való tekintettel és a mai rendezvényen résztvevő minden ember biztonsága érdekében megengedtük a csoport tagjainak, hogy elől menjenek. Nem nézzük el nekik a hozzáállásukat és üzenetüket. Reméljük, e nagyon kis számú csoport akciója nem árnyékolja be annak a 30 ezer embernek az üzenetét, akik ma felvonultak.[/perfectpullquote]

No Title

Live image of transphobes disrupting Pride in London, via @PinkNews pic.twitter.com/Ij8D48sxIa

https://twitter.com/PrideInLondon/status/1015678388600758275

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.