A nap fotója címet ezúttal az a fotó érdemelte ki nálunk, amely visszarepít 1938. november 10-re, a Kristallnacht, azaz a Kristályéjszaka idejére.

Kristallnacht, azaz kristályéjszaka, vagy novemberi pogromok központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám volt a náci Németországban 1938. november 9–10-én.

1938 júliusa és októbere között számos olyan rendelkezés született, amely a zsidó vagyon kisajátítását szolgálta. A rendelkezések tehát előbb készültek el, mint ahogy a kristályéjszaka megtörtént.

A nemzetiszocialisták ezen az éjszakán 267 zsinagógát raboltak ki és rongáltak meg, valamint romba döntöttek és felgyújtottak közel 7500 zsidó üzletet. 

Berlinben zsidók és muszlimok tandem-bicikliztek az antiszemitizmus és iszlámfóbia elleni tiltakozásként

Mint írtuk, a Brexit óta erősödik a rasszizmus Nagy-Britanniában. Az iszlámfóbia és az antiszemitizmus Európa más országaiban is komoly problémát jelent. Németországban közös tandem-biciklizést szerveztek rabbik és imámok ez ellen tiltakozva és a vallások közötti kölcsönös tisztelet kimutatása jegyében. Ezzel az eseménnyel akarják felhívni a figyelmet a Németországban tapasztalható erősödő rasszizmusra és antiszemitizmusra.

További zsidó házak és lakások százait fosztották ki és rongálták meg Ausztriában és Németországban. Meglincseltek közel száz zsidót, és 30 ezer körülire tehető azok száma, akiket ekkor hurcoltak különböző koncentrációs táborokba.

Berlin egyik legfontosabb közterületén, a Potsdamer Strasse-n készült ez a fotó, 80 évvel korábban. Most azt a fotót visszatették eredeti helyszínére.

5976
Kristályéjszaka 1938 Estéjén / Fotó: Markus Schreiber / Ap

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.