Három férfi és egy nő siket-néma, hátrányos helyzetű gyermekek javára színleltek adománygyűjtést azért, hogy a jóhiszeműek megtévesztésével jussanak pénzhez.

Nemzetközi segélyszervezetnek adták ki magukat

A vádirat szerint a román állampolgárságú vádlottak – három férfi és egy nő – megállapodtak abban, hogy magukat egy hátrányos helyzetű személyeket segítő civil szervezet képviselőjének adják ki, és ennek keretében jótékony célú adománygyűjtést színlelnek. Az elkövetők a megtévesztés érdekében az egyik nemzetközi segélyszervezet feliratával ellátott, fiktív adatokkal kitöltött formanyomtatványokat használtak. A formanyomtatványok siket-néma, hátrányos helyzetű gyerekek javára történő adománygyűjtésről szóltak. A vádlottaknak nem állt szándékában a kapott pénzösszegek jótékony célra fordítása, azt maguknak akarták megszerezni – közölte az ügyészség.hu.

A csalók 2019. november 1-jén a formanyomtatványokat az V. kerület, Deák Ferenc téren, Vörösmarty téren, valamint a Párizsi utcában adták át a járókelőknek azért, hogy adománygyűjtéssel pénzt szerezzenek. Egyikük összesen három sértettet ejtett tévedésbe, akik közül ketten, fejenként 1.500 forintot, a harmadik sértett pontosan nem ismert összeget adott át. A vádlottak összesen 50.000 forintot meg nem haladó kárt okoztak. Cselekményüket a helyszín közelében szolgálatot teljesítő rendőrök észlelték, akik intézkedtek. 

Máshol is gyűjtöttek adományokat a csalók

2019. december 7-én hárman Lentibe mentek, ahol az egyikük egy áruház parkolójában magát siket-némának tettette, miközben a formanyomtatványokat átadta a járókelőknek. Az egyik járókelő 1.000 forintot adott át a csalónak. 
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az elkövetőket szabálysértési értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalások vétségével vádolja. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést, és pénzbüntetést szabjon ki.

Nemrég egy olyan rablásról számoltunk be, amikor egy 34 éves férfi a Kelenföldi Pályaudvar aluljárójában követelt pénzt egy fiatal férfitől fenyegető hangnemben, majd úgy tett, mintha puszit adna neki, ezzel mutatva, hogy ismerősi viszonyban vannak. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk