A gazdi szerint cuki így a kutya, és talán kevesebben akarják majd ellopni az egyébként 60 kilós Dandyt.

Sokaknak nem tetszett

Nekiestek a kommentelők egy kaliforniai TikTok-felhasználónak, aki pirosra festette a kutyája bundáját. A fiatal nő azonban két okot is felsorolt, amiért úgy döntött, hogy új színt kap a Dandy névre keresztelt pireneusi hegyikutya – írta a Daily Star.

Chloe egyik indoka szerint piros színben egyszerűen “imádnivalóan néz ki” a hatalmas eb. A másik ok, amiért kedvence átfestése mellett döntött, pedig az, hogy “ne lopják el a környéken ritka fajtának” számító kutyát. A piros bundájú házőrző véleménye szerint annyira egyedi, hogy értelmetlen ellopni. Ráadásul az élénk színe miatt kevésbé valószínű az is, hogy elgázolja egy autó.

Majdnem 10 millió lájkjuk van

A piros kutyáról készült első videóját még október végén töltötte fel a TikTokra. A felvételt azóta több mint 3,6 millió alkalommal nézték meg.
Allatkinzas-Pirosra-Festett-Kutya-Tiktok-Video-2
/ Fotó: Jelenet A Tiktok-Videóból. / @Danthebigreddog
Chloe szerint a kutya kifejezetten élvezi, amikor befesti a bundáját, mivel a vegán termékektől “fényes és puha” lesz a szőre. A nő az egyik videóban azt is elárulja, hogy Dandy kis híján 60 kilót nyom, és hiába barátságos, az emberek félnek tőle a termete miatt. Mióta azonban pirosban pompázik, mindenki csak mosolyog a kutyusra, amit az eb nagyon élvez.
Allatkinzas-Pirosra-Festett-Kutya-Tiktok-Video-3
/ Fotó: Jelenet A Tiktok-Videóból. / @Danthebigreddog
Chloe egy másik videóban még a kutyafestéket is megkóstolja, hogy bizonyítsa: semmilyen káros anyag nincs az általa használt termékekben. A kommentelők azonban kikezdték a nőt, aki sokak szerint a festéssel kínozza a kutyát, de akadnak olyan is, akik szerint “kegyetlenség” ezt művelni az állattal.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet