Ez már önmagában bűn, az pedig még nagyobb, hogy az amerikai tornász egyesület mindezt éveken keresztül hagyta. Erin Lee Carr dokumentumfilmjében feltárja Larry Nassar, az amerikai női tornászcsapat orvosának bűntetteit. A tények azért is sokkolóak, mert gyakran a hozzátartozók szeme láttára történtek a molesztálások.

Hirdetés

Több mint két évtizeden keresztül molesztálta Larry Cassar az amerikai női tornászcsapat tagjait. Azokat a lányokat, akik életüket a tornára, az olimpiai arany megszerzésére tették fel. Cassart, aki orvosként gusztustalan módon visszaélt helyzetével, 2016-ban Rachael Denhollander egykori tornász nyilvánosan megvádolta tetteivel. Utána nem kellett sok időnek eltelnie, sorra jelentek meg az egykori áldozatok, akik között például Simone Biles négyszere olimpia bajnok neve is szerepel. Cassart természetesen elítélték a tetteiért.

Aly Raisman, aki szintén áldozat volt / Fotó: The Jerusalem Post

Erin Lee Carr At the Heart of Gold dokumentumfilmje az amerikai sporttörténelem legnagyobb szexuális bűncselekményét idézi fel, amely idén a Tribeca Filmfesztiválon debütált és az HBO-n látható majd. A film nem csupán az áldozatokat állítja a középpontba, hanem megmutatja, Nassar mekkora népszerűségnek örvendett. Ezzel el tudta érni, hogy évtizedeken át ne gyanakodjanak rá, holott volt olyan, amikor a szülő szeme láttára hajtott végre szexuális bántalmazást, „orvosi technika” címszó alatt.

Széles körben elterjedt a nőket érő szexuális zaklatás és erőszak Európa parlamentjeiben is

Az Interparlamentáris Unió és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a felmérés eredményével arra mutat rá, hogy mennyire elterjedt Európa parlamentjeiben a nőket érő szexuális zaklatás és erőszak. A kedden megjelent tanulmány azt állítja, a parlamentben dolgozó nők kaptak nemi erőszakot vagy bántalmazást kilátásba helyező, sőt halálos fenyegetést.

A történetnek két magyar származású szereplője is akad, Bela Karolyi és felesége Martha Karolyi, akik birtokán több olimpiai bajnok, valamint sportoló, köztük a női tornászcsapat tagjai is edzettek.

Állítólag, a birtokon megteremtették a tökéletes környezetet Nassarnak a bántalmazásokhoz. A tornászcsapatban többen is hibáztak, miután valószínűleg tudták, mi folyik a háttérben, mégsem jelezték. Carr szerint egyszerűen kulturálisan nem vagyunk felkészülve a zaklatásos esetekre.

Ezen a rendező úgy szeretne változtatni, hogy egyrészt bemutatja a sport szépségét a filmben, másrészt úgy mutatja be az áldozatokat, ahogy nem szokás. Azzal, hogy ezek a lányok felvállalják, min mentek keresztül, egyet előre léptek, hogy az emberek jobban odafigyeljenek, mi is történik körülöttük. És a legfontosabb: merjenek szólni.

Nézd meg a dokumentumfilm előzetesét!

At the Heart of Gold: Inside the USA Gymnastics Scandal (2019) | Official Trailer | HBO

Featuring exclusive interviews with survivors of the 2017 sexual abuse scandal, the documentary looks at the shocking stories of the gymnasts who made courageous efforts to reveal a dangerous system that prioritized winning over everything. At the Heart of Gold: Inside the USA Gymnastics Scandal premieres May 3, 2019 at 8pm ET.

Hirdetés