„Magát a gonoszt neveltem fel” – Megszólalt a kisfiát Olaszországban meggyilkoló anya édesanyja

Nagyon szoros kapcsolata volt az unokájával, képtelen feldolgozni a történteket.

Nem érti, miért történhetett meg

A ContextUs is beszámolt arról a rettenetes történetről, amelyben egy magyar édesanya Olaszországban egy szupermarket kasszaszalagjára tette kétéves kisfia holttestét. A gyermeket maga az anya ölte meg.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A Blikknek most megszólalt a gyereket megölő anya édesanyja. Mint mondja, neki, mindene volt a kisfiú, hisz lényegében együtt is éltek lányával és unokájával.

Látni sem akarom többé a lányom! De bármennyire is haragszom rá, azt el kell mondanom, hogy jó anya volt. Bolondulásig szerette Alexet, ezért is nem tudta elfogadni a bíróság döntését. De ilyet akkor sem lehet csinálni. Hogy ölheti meg valaki a saját vérét? Borzalmas, de ki kell mondanom: magát a gonoszt neveltem fel

– fakadt ki az asszony.

Komoly problémái voltak a nőnek

Erzsébet elmondásából kiderül, hogy a korábban felnőtt filmekben is szereplő Katalinnak igen komoly gondjai voltak, már az első gyermeke születésekor is. Olyannyira, hogy el is vették tőle a gyereket, a gyámságot a nagymama kapta meg.
„Kati nagy fia egy olasz férfitől van, aki annyira kikészítette a lányomat, hogy az idegosztályra került. Lekötözve feküdt egész nap. Közben valakinek a gyereket is nevelni kellett. Magamra vállaltam a feladatot, mert azt az unokámat is imádom. Aztán némiképpen felépült a lányom, ideköltözött hozzám, így éldegéltünk. Később megismerkedett azzal a férfival, akitől Alex született. Borzalmas kapcsolat volt, főleg a pici megszületése után. Állandóan azon harcoltak, hogy kivel éljen az én kis hercegem. Aztán döntött a bíró, és amint ezt megtudta Kati, eltűnt a gyerekkel együtt” – mesélte zokogva a nagymama, aki tovább nem is bírta folytatni a tragikus történetet.

Szeretné hazahozni a kisfia holttestét az apa

Folyamatosak voltak a viták a megölt kisfiú anyjával. Ezt a gyerek apja nyilatkozta az RTL Híradónak. 

Az elmúlt két évben mindig pereskedtek. Az asszony volt ügyvédje szerint a legutóbbi bírósági végzés hozta a tragikus fordulatot az ügyben, ugyanis az apának ítélték a gyereket

– mondta az apa.

Mint elmondta, szerinte a kisfiú egy “szuper kissrác volt”. Elmondása szerint húsz éve ismerték egymást az asszonnyal, de csak négy éve jöttek össze. Mikor a nő terhes lett, összeköltöztek. Már akkor sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, a végén a nő elköltözött. Mikor biztossá vált, hogy a férfi az apa, megindult a pereskedés a láthatásról és az elhelyezésről.
Az apa, amint lehetséges, szeretné hazahozatni kisfia holttestét.
Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk