A neurobiológus vagy az építészmérnök? A Liszt-díjas zongoraművész vagy a gyárigazgató? Esetleg a hospice-os ápolónő vagy a parlamentkutató? Most rajtad áll, kié lesz az Aranypánt-díj 2019-ben!

Az aranypánt elnevezés Kovács József Hontalan költőtől származik, aki azt mondta: „kettős aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarságom, a másik a cigány kultúra”. Az Aranypánt-díj idei kiírásában talán minden idők legerősebb tízfős mezőnye állt össze, állítja a szervező, Roma Sajtóközpont munkatársai. A győztesről április 8-ig, a Nemzetközi Roma Napig dönthet a közönség!

Egy ország nem csak attól nagy, ha határait három tenger mossa, hanem a benne élő emberektől is. Magyarországot olimpiai bajnok sportolókként, világhírű zenészekként vagy a dolgukat tisztességesen végző, hétköznapi hősökként a romák is naggyá teszik.

Rendkívüli körülmények között vagy épp hétköznap, szabadságküzdelmekben vagy a munkában, a romák hosszú századok óta részei és alakítói a magyar történelemnek, kultúrának.

A Roma Sajtóközpont által 2015-ben alapított Aranypánt-díj az egyik legjelentősebb magyar civil díj, amit immár ötödik alkalommal adnak át az év hétköznapi roma hősének. Romák és nem romák minden évben soktucatnyi roma embert jelölnek a díjra, akik egyebek mellett a szakmájukban elismerést vívtak ki.

27240375 3ae26204002989499e5c980d6dc4271c wm
Kié lesz az év roma hétköznapi hőse? Te döntesz az Aranypánt-díj 2019-es idény nyerteséről

A roma civil szervezetekből álló zsűri minden évben tíz jelöltet választ ki, akikről portré készül, majd az index.hu olvasói e portrék alapján szavazzák meg a győztest – minden évben rekordot döntve tízezrek voksolnak.

Horváth József: Lehet másként is csinálni / ContextUs

A motivációm nem volt más, mint az a rendkívül sok negatív példa és hatás, ami a környezetemben volt. Nem láttam mást, csak munkanélküliséget, szegénységet, és a diszkrimináció legmagasabb fokát a cigánysággal szemben. Ekkor döntöttem el, hogy szembe megyek az árral, és megmutatom, hogy másként is lehet csinálni.

Idén a kiválasztott jelöltekkel közismert újságírók és írók készítették a portrékat: Bombera Krisztina, Csepelyi Adrienn, Krug Emília, Király Kinga, Szöllősi Györgyi, Ónody Molnár Dóra, Para-Kovács Imre, Pikó András és Rábai Balázs.

A díjat a Nemzetközi Roma Napon, április 8-án, a Budapest Jazz Klubban egy gálaműsor keretében adja át a Roma Sajtóközpont.

Szavazz te is és nézd meg a portrékat ezen a linken, hogy méltó helyen legyen az Aranypánt-díj 2019-ben!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.