Nemrég átadták a legrangosabb díjakat, amit kapni lehet a filmes szakmában. Mi, magyarok is szeretnénk Hollywoodot, valamint egy olyan kitüntetést, amivel méltányoljuk a hazai szakembereinket. Ezért a 2. Magyar Filmhét keretén belül átadásra kerültek ezek a magyar Oscar-díjak is.

Mielőtt nagyon felsorolnánk a 21 kategória díjazottjait, érdemes megjegyezni, hogy Hajó András, az est hoppmestere egy igen szellemes, ám velős poénnal kezdett:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Hajós Andrásnak hívnak, de szólítsanak nyugodtan Andynek.    [/perfectpullquote]

Többen visszafogták a nevetést és a tapsot, mert a nézőtéren maga Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos is helyet foglalt.

Az első elismerést, a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Csákányi Eszter kapta az Utóéletben látható játékáért. Csákányi Eszter sajnos nem tudott jelen lenni, így Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke vette át a díját.

Ezután érkezett a legjobb férfi mellékszereplő díja és kiérdemlője, Kulka János, aki színházi elfoglaltságai miatt szintén nem jelent meg, helyette Szász Attila a Félvilág rendezője vette át az elismerést.

A legjobb smink-, fodrász- és maszkmester kategória díját a Liza, a rókatündér szakemberei, Horváth Csilla, Rácz Erzsébet és Kapás Nóra vehették át, akárcsak a legjobb díszlet/látvány/jelmez kategóriában is, ott Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya győzedelmeskedett.

A legjobb hangmesternek  Balázs Gábor a Swing szakembere bizonyult:

A Liza, a rókatündér egymás után behúzta a harmadik és negyedik díját is, hiszen Tövisházi Ambrus és Csengery Dániel lett a legjobb zeneszerző, míg Czakó Judit a legjobb vágó.

A legjobb ismeretterjesztő film Mosonyi Szabolcs alkotása, a Vad Kunság – A Puszta rejtett élete lett, míg a legjobb animációs film a Kojot és a szikla, Gauder Áron indián meséje.

A legjobb kisjátékfilmnek járó elismerés következett, Kovács István egy profi bokszoló karrierért dolgozó, ám váratlanul teherbe eső lány 14 napját elmesélő alkotását, a Betonzajt díjazták.

A legjobb dokumentumfilm rendezője Hörcher Gábor lett, Drifter című alkotása Ricsiről, az egyszerű vidéki srácról szól, aki rally-versenyző akar lenni. A direktor beszédében kitért az öltözetére is: nem számított a díjra, így zakót sem vett fel.

A legjobb tv-játékfilm kategóriában ismét Szász Attila lépett színpadra, aki immár önértékén is díjat vehetett át a Félvilág rendezőjeként (a filmről írt kritikánkat ITT olvashatjátok el).

A tévéfilm alkotói ezután is örülhettek, ugyanis a legjobb operatőri elismerését, amit Koltai Lajos adott át, Nagy András kapta.

Nyugtuk azonban továbbra sem volt, a legjobb forgatókönyvíró is a Félvilág stábjából került ki: Köbli Norbert.

A Félvilág szériáját a legjobb női főszereplőként Balsai Móni törte meg, a Liza, a rókatündér főhőseként.

A legjobb férfi főszereplő elismerését a díjátadó elején még a Fábri Zoltán Körhintájából részletet előadó ifjabb Vidnyánszky Attila érdemelte ki, a Veszettekben nyújtott alakításáért.

A legjobb rendező Ujj-Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér direktora lett. Beszédében megköszönte a díjat a Saul fia alkotóinak, mert nem indultak a megmérettetésen.

Legvégére maradt a legjobb nagyjátékfilm elismerése, amit szintén a Liza vitt el. Ezzel Ujj-Mészáros első nagyjátékfilmje 7 díjat vitt haza.

Utolsóként egy különdíjat is átadtak, amit a megmérettetésen nem induló Saul fia alkotói vehettek át. Az elismerést átadó Mészáros Márta arra biztatta Nemes Jeles Lászlót, hogy ne álljon meg a csúcson.

Zárásképp egy újabb betét következett Fábri Zoltán Körhintájából, kis meglepetéssel, ugyanis a betegeskedő 80 esztendős Törőcsik Mari is megjelent.

Forrás: 24. hu

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.