A fővárosban tartott ünnepség ezúttal is kapott történelmi körítést, a tavalyi év után immár Szent István uralkodása után járunk így előkerült egy meglehetősen érdekes magyar király is, akinek a neve közel sem forog annyira közszájon, mint István vagy Szent László – ő lenne Péter, az áruló, vagyis Orseolo Péter. A helyzet pikantériáját nem nehéz meglátnia azoknak, akik valamilyen szinten követik a politikai életet: a kormánypárti szimpatizánsok részéről gyakran éri Magyar Pétert az „áruló” vád, lévén, hogy a Tisza Párt elnöke korábban igen erősen a Fidesz holdudvarához kötődött. A Tisza Párt elnöke a maga érdekes módján egyébként reagált is, a 444 által megosztott cikk alá egy Gyurcsány-parafrázissal válaszolt, miszerint „Nem kell félni, nem fog fájni. Na jó, csak egy kicsit”.

Ennek ellenére meglehetősen nagy fokú bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy egészen biztosan nem Magyar Péterre gondolván alkották még a készítők a koreográfiát (bár azt is el tudjuk képzelni, hogy annyira nem bánták a kormányoldalon, hogy „így jött ki”), Orseolo Péter ugyanis valóban létezett, a cselekedeteit pedig tényleg lehet árulásnak tekinteni, különösen ha a korabeli magyarság szemszögéből nézzük. Na, de ki is ez az Orseolo Péter és mit tett, hogy ezt az ítéletet hozta róla az utókor? Orseolo Pétert (akire a magyar nemesek Velencei Péterként is hivatkoztak) maga István király szánta utódjának, ám uralma alatt a magyar előkelők helyett a nyugati kapcsolatokra és idegenekre támaszkodott.

A királyi hatalmat a német-római császár támogatásával próbálta megszilárdítani, ami sokak szemében idegen érdekek kiszolgálásának tűnt – emiatt maradt meg az emlékezetben árulóként, aki nem a magyarok oldalán állt. Ehhez képest érdekes módon van szobra Magyarországon, nem is akárhol: a Parlament épületén, a nyugati homlokzaton – úgy tűnik, az építészek és szobrászok számára a történelmi hitelesség fontosabb volt az értékítéletnél. István halála után igen nehéz időszak következett: