
Szerző
Benedek Rebeka
Legfrissebb cikkek
-

-
Falusi Mariann szívszorító videóval emlékezett meg Lang Györgyiről
Júniusban koncerteztek volna együtt.

-
L.L. Junior elcsukló hangon nyilatkozott – Fejlemény a gyermekelhelyezési perben
Körtvélyessy Kingával közös kislányuk elhelyezéséről hozott ideiglenes döntést a bíróság.

-
Zámbó Krisztián megelégelte a megjegyzéseket – "Egészségesebb vagyok, mint egyes nyikhajok"
Többen tettek arra megjegyzést, hogy felszedett pár kilót.

-
Hatalmas vita lett abból, ahogy Tóth Andi a kutyájával bánik
Mindig van mibe belekötni.

-
Meghökkentő: Herczeg Zoltán szerint ezért került börtönbe
Úgy gondolja, a klímamozgalma is szerepet játszhatott a letartóztatásában.

-
Vastag Csaba nagy titkot rejteget – Így derült ki az igazság
Vastag Csaba korábban arról nyilatkozott, hogy nagy családot szeretnének párjával, és mivel az énekes keményen dolgozott az évek során, anyagi biztonságot is tudna biztosítani a családjának. A zenész és párja nemrég pedig…

-
Rúzsa Magdi: "Nálam egy-egy turnéra, arénára a felkészülés élsport-szerűen ment"
Nem csak a hangját, a testét is edzi a felkészülés során.

-
Marsi Anikó: "Egy bizonyos kor felett megjelennek a ráncok, és az ember nem mutat jól a kamerában"
Megkérte Gönczi Gábort, hogy szóljon, ha már olyan rosszul néz ki, hogy ideje visszavonulnia.

