A világ nőjogi aktivistái kiálltak az abortusz betiltása ellen tiltakozó lengyelek mellett
A jogvédők megfogalmazták, hogy a tiltással a kiszolgáltatott nők járnak a legrosszabbul.

A jogvédők megfogalmazták, hogy a tiltással a kiszolgáltatott nők járnak a legrosszabbul.

Különösen a végeredményt eldöntő bizonytalan államokban magas a fiatalok részvételi aránya, ez pedig a demokratáknak kedvez.

A luxusvilla új építészeti koncepciót honosított meg a nyugati-parton.

Az inkáknál az emberek után a legfontosabb élőlények a lámák voltak.

Nagyon várjuk Banksy reakcióját.

Csak be kellett fejeznie azokat a dalokat, amikre eddig nem jutott idő.

Az Apple hardverek formatervezése után most az idegenforgalom újraélesztése a feladat.

A kommentelők is kiakadtak a brit férfi pofátlanságán

Az antropológus kutatók szerint a modern kor előtti birodalmak történetéből a mai demokráciák is tanulhatnak.

Sajátos templomot kapott a londoni menő hipszter buli- és startupnegyed.
