Hamarosan elvégzik B. Katalin elmeorvosi vizsgálatát. A jelenleg Olaszországban őrzött volt pornószínésznő sorsa azon múlik, hogy a szakértő beszámíthatónak, vagy súlyos betegnek nyilvánítja.

Többször szúrt 

B. Katalin Olaszországba vitte magával a kis Alexet, miután a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a kisfiút, és az anyát arra kötelezte, hogy a gyereket adja át Juhász Norbertnek. Ugyan B. György megpróbálta maradásra bírni, az anya végül mégis útnak indult, és végül több késszúrással kioltotta a védtelen gyermek életét – közölte a Bors Online.

Az elkövetkező elmeorvosi vizsgálat során először elbeszélgetnek Katalinnal, majd különböző asszociációs teszteknek vetik alá. A nő szülei egyetértenek abban, hogy gyilkossá vált lányuknak nem börtönben lenne a helye.

Abban bízom, hogy meggyógyítják, és végre ráeszmél, mit követett el

– fogalmazott az apa.

Erzsi néni továbbra is retteg attól, hogy leánya megpróbálja eldobni az életét. “Kórházi körülmények között vélhetően jobban odafigyelnek majd rá, mint egy egyszerű büntetés-végrehajtási intézetben” – mondta az édesanya.

Nagyon labilis

Katalin hetente egy-két alkalommal telefonál az édesanyjának, akinek elmondása alapján nagyon sokszor ingadozik a hangulata. Váltakozva tör rá a depresszió és a fel-feltörő nevetés.
B-Katalin-Halalra-Szurkalta-Alex-Meguszhatja-Borton
/ Fotó: Végh István / Bors
“Szeret visszagondolni a berúgásaira, de érdekes módon arra már nem tér ki, hogy miket művelt spicces állapotban” – mesélte Erzsi néni.
Katalin bízik abba, hogy van számára megváltás, és bánja tetteit. A családja pedig a végsőkig támogatja őt. Egyébként minden esélye meg is van arra, hogy az orvosa végül megállapítsa büntethetetlenségét. Már korábban is suttogták róla, hogy nem teljesen épelméjű. Amikor korábban a Pest megyei Dömsödre költözött, maga mutatkozott be úgy a szomszédoknak, hogy „Én vagyok a bolond Kati!”

Mint arról beszámoltunk, Magyarországon legutóbb tavaly ősszel fordult elő hasonló eset, amikor egy férfi lelőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket Dunakeszin. Később magával is végzett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet