B. Zsoltot az ügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja, miután a mentális betegségben szenvedő testvére meghalt általa.

Tagadta a vádakat, hogy meg akarta ölni testvérét

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 41 éves B. Zsolttal szemben, aki tavaly tavasszal úgy leszorította a testvérét az ágyra, hogy az sorozatos bordatörést szenvedett.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az ügyészség három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfira arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.

A lapnak elmondta még, hogy a férfi tagadta, hogy meg akarta volna ölni a testvérét, és azt állította, hogy azért szorította le az ágyra, mert máshogy nem tudta megnyugtatni.

Mentális betegségben szenvedett a sértett

B. Zsolt együtt élt a testvérével egy esztergomi családi házban, és ő is gondoskodott a sértettről a mentális betegsége miatt. Tavaly tavasszal a sértett ideges lett, a 41 éves férfi nem tudta megnyugtatni, ezért lelökte az ágyra, majd teljes testével ráfeküdt, és a mellkasát összenyomva lent tartotta. A sértett a leszorítás következtében többszörös bordatörését szenvedett el, orvosi segítséget azonban nem kért.

A világ két arccal – mentális betegségek és kezelőjük megítéléséről

Ha az ember meghallja a pszichiáter szót, rögtön leszedált, üres tekintetű betegek orvosaira gondol, esetleg őrültekére, elmebetegekére. A pszichológus esetében pedig általában egy irattömbbe firkáló, bólogató, de mélyen hallgató személy képe jelenik meg előttünk. Valljuk be, ez az általános reakció, amin nem segít, hogy a média is hasonlóképp prezentálja. Ugyanakkor a valóság ennél jóval árnyaltabb.

Tovább olvasom »
Kapcsolódó cikk
A sértett tavaly márciusban ismételten ideges lett, a szoba ajtaját csapkodta, kezével a falat ütötte, és ismeretlen körülmények között orrcsonttöréssel járó sérülést szenvedett.
B. Zsolt – miután észlelte, hogy a testvére magatehetetlenül a földön fekszik –, mentőt hívott, azonban a testvére életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt.
A vádirat szerint a bordatörések ellátatlansága miatt halt meg a sértett. Az amiatt kialakult keringési, légzési elégtelenség miatt kórosan lesoványodott, és legyengült, melyek végül a halálához vezettek. Az orrcsonttörés állapotrosszabbító hatással bírt.
Az ügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja a 41 éves férfit.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.