Börtönbe került egy nő, amiért agyonverte barátját, hogy felvágja hasát és ellopja születendő babáját.

Tényleg várták már a babát

Rosalba Maria Grime egy hamis babaváró alkalomra csábította a tanárnőként dolgozó barátját, mielőtt augusztus 27-én megverte egy téglával a brazíliai Canelinha-ban.

A bíróság meghallgatta és kivizsgálta, hogy a 27 éves nő hogyan tervezte meg a bűncselekményt. Mint kiderült, a nő utánajárt, tanulmányozta a módszert, hogyan lehet eltávolítani egy születendő gyermeket az anyaméhből, valamint arra is rákeresett, hogyan lehet szimulálni a szülést. Utóbbit az élettársa miatt kutatta, hogy az ne kérdezősködjön. Maga a vádlott beismerő vallomása szerint többször is elvezette a sértettet az elhagyott területre, ahol téglával verte fejbe a 36 hetes terhes nőt – számolt be róla a Daily Star.

A boncolás eredménye kimutatta, hogy az anya vérzésben halt meg, miután egy késsel felvágták a hasát, és a születendő babáját eltávolították a méhéből, mielőtt a testét egy kemencébe rejtették volna.

A gyilkosság után Grime az élettársával a helyi kórházba siettek, ahol elmondták a személyzetnek, hogy éppen szült a nő. Ám a kórház személyzetének gyanús volt a beszámoló, ezért kihívták a rendőrséget.

Társát eredetileg a gyilkosságban való részvétellel gyanúsították, de júliusban felmentették. Az ügyész akkor arra a következtetésre jutott, hogy valóban azt hitte, élettársa terhes.

Kérdés, hogy tudatában volt-e tetteinek

A mindössze 15 órán át tartó tárgyaláson Grime-ot bűnösnek találták súlyos gyilkosságban, csecsemőgyilkossági kísérletben, holttest elrejtésében, az igazságszolgáltatás akadályozásában, kiskorú elrablásában és az újszülött jogainak megfosztásában. A brazil Santa Catarina államban található Tijucas város bírósága november 24-én, szerdán 56 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Vélhetően a védelem fellebbezni fog az ítélet ellen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet