Az is kiderült, hogy ilyenkor mi a teendő.

Felvették a babaváró hitelt, és lakásra fordították párjával, számolt be egy nő a Napi.hu-nak.

Ám ezután jött a fordulat: „A pandémia alatt viszont kezdett megromlani a viszonyunk, és nemrég kiderült, hogy van valakije. Szeretnék elválni, és azt is szeretném, ha elköltözne az otthonunkból, akár kisebb lakást is vennék, hogy külön költözhessünk.”

Arról is beszámolt: a férje azzal érvel, hogy ha elválik, akkor egyedül kell fizetnie a hitelt, és a törlesztőrészlet is nőni fog. „Talán vissza is akar jönni, de én nem tudok megbocsátani neki. Mit tehetek?” – zárta beszámolóját.

Kapcsolódó cikk

A lap szerint ha nem születik meg a vállalt gyerek az igénylést követő öt éven belül, akkor mindenképp elvész a kedvezmény – még ha papíron együtt is maradnak. A válás pedig önmagában ok arra, hogy megszűnjön a támogatás.
Ez esetben 120 nap áll rendelkezésre, hogy az addig igénybe vett támogatást visszafizessék, a hitel pedig piaci kamatozásúvá válik.
Van azonban egy „kiskapu”. Ha ön a válás után újraházasodik, és szeretne az új férjétől is gyereket, akkor a kamattámogatás elvesztése nem feltétlenül tart a 20 éves futamidő végéig. A jogszabályok szerint lehetőség van újra igénybe venni a kedvezményt, ha a támogatott személy a válás után, de még a kölcsön folyósításától számított öt éven belül újra megházasodik – adta tanácsul a hírportál.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.