A Bahreinben élő emberjogi aktivistát, Nabeel Rajabot 2016-ban ítélték el, többek között hamis hírek terjesztéséért.

Rajab egy új törvénynek köszönheti szabadságát

Jogvédő csoportok elítélték a Rajabbal szembeni eljárást, az ENSZ pedig a szabadon bocsátását követelte. Rajab ügyvédje kedden bejelentette, hogy ügyfele a büntetésének hátralévő részét nem szabadságvesztés által fogja letölteni.

Nabeel Rajab
Nabeel Rajab / Fotó: Reuters

Nabeelt elengedték és már hazafelé tart. A bíróság végül belement, hogy alternatív büntetést garantáljon számára” – nyilatkozta Mohammed Al-Jishi ügyvéd.

Bahrein országában 2018-ben vezettek be egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az elítélt ne szabadságvesztéssel töltse le a rá kiszabott büntetést. Rajab ez első nagyobb ellenzéki szereplő, akin alkalmazzák ezt a szabályt, írja a BBC.

A kormány szerint rontotta az ország imázsát

Rajab a Bahreini Emberi Jogok Központjának (BCHR) vezetője, aki kimagasló szerepet játszott a 2011-es demokráciáért folytatott felkelésekben. 2018-ban azért ítélték 5 év börtönre, mert tweetjében kritizálta a bahreini börtönökben zajló állítólagos kínzásokat és a szaudi vezetés jemeni polgárháborúban történő katonai akcióit.

Közelebbről is megismerhetjük a kínai politikai aktivistát, Ai Weiwei-t

A San Francisco-i galérista, Cheryl Haines készített a kínai művészről Ai Weiwei: Yours Truly címmel dokumentumfilmet. A film azok számára is közelebb hozza az ünnepelt művészt, akik eddig nem érdeklődtek iránta. A dokumentumfilm elsősorban a @Large: Ai Weiwei at Alcatraz elnevezésű kiállítás eseményeit mutatja be.

A bahreini kormány állítása szerint Rajab tárgyalása független és átlátható volt. Rajabot korábban már két év börtönbüntetésre ítélték, miután 2017-ben egy televíziós interjúban azt kritizálta, hogy a kormányzat nem engedi be az országba az újságírókat illetve emberjogi-aktivista szervezeteket. Ezért hamis hírek terjesztésének vádjával elítélték, mivel kijelentéseivel rontotta Bahrein presztízsét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.